Most már mindenképpen helytálló Waitsszel kapcsolatban a Kurt Weill/Bertolt Brecht-dalok párhuzama, ám neki a felesége, Kathleen Brennan a társszerzője (sőt társproducere is), akárcsak a hat év szünet után rögzített 1999-es Mule Variations albumon, úgy a most kiadott munkákon is. Amúgy szinte mi sem változott azóta, hogy az Island kiadónál töltött hosszú évek után Waits 1998-ban leszerződött az egykori Bad Religion-gitáros Brett Gurewitz Epitaph nevű független kiadójához. Feleségén kívül még a lemezek további közreműködői, zenészei is megegyeznek és a három CD dizájnja is teljesen egybevág, de az Alice és a Blood Money mégsem a három évvel ezelőtti stúdiókoronggal, hanem a hat év hallgatást megelőző utolsó albummal, a szintén Wilsonnal készült The Black Rider című színpadi mű lemezváltozatával alkot trilógiát, csak mindkettő jobb annál. Alice kalandjai során számos különös teremtménnyel találkozik, Szegény Edwarddal, aki női arcot növesztett feje másik oldalán, Table Top Joe-val, a test nélkül született zongorázó kézzel, vagy Hansszal, aki női alsóneműket hord. A szomorkás történetet egy Alice-ra vágyakozó férfi szemszögéből hallhatjuk, aki a végén rádöbben, hogy már végérvényesen a lányhoz tartozik. A többnyire lassú dalokból álló korong ezúttal alig tartalmaz valamit Tom Waits tipikus elidegenítő elemeiből, inkább meglepően nyugodt, sőt melankolikus hangulatú, és a hetvenes évek Waits-lemezeit idézi vissza, főleg a Small Change (1976) zongorás és dzsesszes darabjait, de a hangszerelés mégsem minimalista, inkább végig lenyűgözően domborítja ki a számos fúvós, billentyűs, vonós, csengő-bongó hangszer nyújtotta lehetőséget. A jó bor esete...

9/10