A Káva Kulturális Műhely színházi neveléssel foglalkozó társulat. A színész-drámatanárok által létrehozott előadások egy-egy erkölcsi vagy társadalmi problémával foglalkoznak.
A háromórás foglalkozás során az általános vagy középiskolás diákok megnéznek egy rövid előadást, majd a drámatanárok vezetésével beszélgetnek a látottakról, végül pedig maguk is aktív részesei lesznek a játéknak: helyzetek eljátszásával érzelmi tapasztalatokat szereznek, és ez nagyobb hatással van rájuk, mint bármiféle „okítás”.
A Káva Műhely tehát a színházat mint nevelési eszközt használja, foglalkozásainak témája például a bűnözés (Törvényen kívül), a kábítószer függőség (Flashback), az idegengyűlölet (Digó), az irigység és agresszió (József és testvérei), a kitaszítottság (Vaskor), a barátság (Istenek ajándéka). A társulat 1996-ban alakult, azóta körülbelül 40000 gyerekkel került kapcsolatba. A Káva tíz tagja kétszázötvennél is több foglalkozást tart egy évben: legtöbbször a Marczibányi Téri Művelődési Központban játszanak, de más budapesti és vidéki helyszínekre is elviszik előadásaikat.
Rendszeresen dolgoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel is, Dráma Drom című projektjük például roma fiatalok közösségeivel. A Káva Kulturális Műhely szerteágazó tevékenységével internetes honlapjuk segítségével lehet megismerkedni: www.kavaszinhaz.hu.

2012-ben is folytatódnak a Szerzői Filmklub Rivette-vetítései.
Moliére örökbecsű vígjátékát "Új" értelmezésben, vagyis az Új Színházban mutatják be. A címbéli jellemhiba birtokosa Harpagon, aki jól nevetségessé válik, mint Moliére-nél mindenki, akin túlságosan eluralkodik egy-egy rossz tulajdonság.
A Megasztárban feltűnt Galambos Dorina a lehető legjobbat tette, hogy megismerkedett a jazzel.
Moizer Zsuzsa alkotásaihoz ezúttal kifejezetten a dunaújvárosi kiállítóhely termei adják a keretet.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek