Van abban valami perverz, ha valaki a saját kínlódását a nagyközönség elé tárja - ritka, hogy egy zenekar beleegyezzen a saját szenvedéséről és hányattatott sorsáról forgatott film kiadásába. A Metallica tagjai mégis úgy döntöttek, vállalják igazi arcukat, és a nagyközönség elé tárják a 2003-ban kiadott St. Anger album készítése közben kialakult zenekari krízishelyzet hiteles történetét.

A lelkileg padlóra került középkorú rockerek nem tudnak mit kezdeni az új helyzettel, az ihlethiánnyal és az érzéssel, hogy visszavonhatatlanul elszáll felettük az idő. Hatalmi harcok (elsősorban a két vezér, a gitáros-énekes James Hetfield és a dobos Lars Ulrich között), pszichológiai játszmák, egymás szekálása és egy helyben toporgás - ilyesmikkel teltek a munkálatok első hónapjai, majd újabb fordulat következett be: Hetfield nem várta meg saját összeomlását, csapot-papot otthagyva hónapokra alkoholelvonóba vonult. A többiek a bizonytalanságban is folytatták a lélekterápiát, szembenéztek a múlttal (Ulrich például az 1983-ban kirúgott szólógitárossal, az azóta a Megadeth-t vezető Dave Mustaine-nel is!), a jelennel és a közös jövővel.
A végén persze minden jóra fordult, a terápia meghozta a sikert, a frontember meggyógyult, a lemez elkészült, sőt új basszusgitárost is sikerült keríteni - új fejezet kezdődött a Metallica életében... Gyanús, hogy az igazán pikáns részleteket a zenekar végül nem engedte felhasználni, ennek ellenére a Some Kind Of Monster szórakoztató és tanulságos dokumentumfilm, rajongóknak kötelező.
QQQQ
EXTRÁK:
A zenekar és a filmesek audiokommentárja. A második lemezen 40 kimaradt jelenet, részletek filmfesztivál-bemutatókról, két előzetes, videoklip, interjú a zenekarral.
QQQQQ
2005 Hossz: 140 perc Kiadó: Intercom Rendező: Joe Berlinger és Bruce Sinofsky Hang: angol 5.1 Feliratok: magyar + 8 nyelv
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




