Újabb kitüntetést kapott a neves rendező: Tarr Bélát az év külföldi filmrendezőjének járó elismeréssel, a France Culture-díjjal tüntették ki május 20-án az 58. Cannes-i Filmfesztivál alkalmával.
A rangos kitüntetést 1999-ben alapította Laure Adler, a France Culture, Franciaország első közszolgálati rádiójának igazgatója és Gilles Jacob, a Cannes-i Filmfesztivál korábbi elnöke. A díjjal évről évre egy francia és egy külföldi filmrendezőt tüntetnek ki, akinek filmjét a francia mozik műsorra tűzték.
A díjátadóra május 20-án került sor a Cannes-i Filmfesztivál keretében, ahol Tarr Béla személyesen vette át az elismerést. Az 1987-ben készült Kárhozat című Tarr-film francia mozibemutatóját elsöprő kritikai siker fogadta áprilisban, a legfontosabb sajtóorgánumok elismerő írásokkal üdvözölték a rendezőt.
Tarr Béla eddig sem volt ismeretlen a francia közönség előtt: a Werckmeister harmóniák és a Sátántangó mind a mai napig szerepel a mozik műsorán és a filmbarátok számos retrospektív vetítéssorozaton ismerkedhettek meg a rendező teljes munkásságával.
Tarr Béla és Mathieu Bompoint francia filmproducer a díjátadást követően bejelentették, hogy A londoni férfi című film márciusban félbeszakadt forgatását 2005 őszén folytatják. A forgatás megkezdésének időpontja október 18.
Tarr Bélát az emberi méltóság, a szabadság modell értékű ábrázolásáért és a filmművészetben példaszerű erkölcsi és etikai mondanivalója elismeréseként ez év februárjában a Berlini Filmfesztivál előestéjén az American Cinema Foundation 2005-ös Andrzej Wajda Freedom-díjával tüntették ki.
(odeon.hu)

2013. május 16 - 22.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek