Négyszáz csapás

Nem hiszem, hogy bárki készített volna fontosabb, vagy szebb filmet a gyerekkorról. François Truffaut erősen önéletrajzi ihletésű első nagyjátékfilmjében mindent elmond saját gyermekkoráról, és mindent felhasznál, amit még filmkritikusként a szerzői film lényegéről elmondott. Nem véletlen, hogy a Négyszáz csapás hangvétele, mondanivalója és stíluselemei révén egyben a francia újhullám egyik programadó filmjévé is vált, de a rendező számára ennél többet is jelentett.

A központi karakter, Antoine Doinel - Jean-Pierre Leaud lenyűgöző alakítása - Truffaut korai munkáinak visszatérő alakja, a rendező alteregója, de egyben formálója is, egy olyan alkotói szimbiózis példája, amely legfeljebb a Werner Herzog-Klaus Kinski párosnál alakult ki. Antoine története semmiben sem rendkívüli: egy rosszcsont, de semmiben sem különbözik a többiektől, legfeljebb kevesebb szerencséje van szigorú tanárával, otthon pedig csak szülei civakodása, nemtörödömsége várja, így egyre gyakrabban csatangol az utcán, aminek következményeként anyja végül javítóintézetbe adja.

A film igazi titka a vígjátéki könnyedség és a melodráma közötti folyamatos hangsúlyváltás, az a keserédes hangulat, ahogy a rendező visszapillant gyerekkorára - amely egyben a formai keretet is szolgáltatja. Minden vidám, önfeledt pillanatra rímel egy csalódás vagy megcsalatás, amelyeket összeköt a főszereplő kétségbeesett szeretetéhsége, és mindez azokban az egészen kis epizódokban érzékelhető a leginkább, amelyekhez a korabeli Párizs adja a hátteret. Antoine rendőrörsön töltött estéje, vagy az utolsó pillanatok kétségbeesett rohanása a filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak, de az egész film kihagyhatatlan. *****

Extrák:
A második lemezen található rendezői változat 5 perccel hosszabb, de nincsenek hangsúlyeltolódások, a többi mind korabeli anyag. Van egy bevezetés a filmhez, egy interjú a cannes-i fesztivál számára Jean-Pierre Leaud-val, erőltetett kérdésekkel, de remek, őszinte válaszokkal, egy félórás Truffaut-portré, a Truffaut-gyűjtemény előzetesei; és ami a legjobb, a szereplőválogatás felvételei a gyerekekkel, röviden, de tömören. Vicces, hogy itt szerepel az a kisfiú is, aki később Charles Aznavour kisöccsét játssza a Lőj a zongoristára! Című filmben - és pont azt mondja, hogy sokak szerint Aznavourra hasonlít a hangja - és tényleg hasonlít. ***

Vízer

Les Quatre Cents Coups (12)
1959 francia filmdráma Hossz: 94 perc
Forgalmazó: Fantasy Film
Rendező: François Truffaut
Szereplők: Jean-Pierre Leaud, Claire Maurier, Albert Rémy, Patrick Auffay
Kép: 16:9/2,35:1, fekete-fehér
Hang: magyar, francia sztereó
Felirat: magyar
Extrák felirata: magyar

Lőj a zongoristára!

A David Goodis krimije alapján készült Lőj a zongoristára! az egyik legszebb bizonyítéka a francia újhullám műfaji filmes vonzódásának, konkrétabban a thrillerrel és név szerint Hitchcockkal való szimpatizálásának.

De ha már Truffaut és francia újhullám, biztosak lehetünk benne, hogy túllép a műfaji kereteken, kifordítja és a maga képére formálja, így több minden is idézőjelbe kerül. A rendező például irtózott a gengszterektől, ezért rossz fiúk akadnak ugyan filmjében, de még ők is szimpatikusak: egymást froclizzák, hülyeségeket beszélnek, és elárulják intim titkaikat. Ugyanígy keveredik a filmben végig sok noir-elem (bűnügy, belső monológ, ballonkabát) és Truffaut saját játékos megoldásai (dalbetét, némafilmes eszközök, önreflexió, kiszólások, rendhagyó flashbackek).

Magáról a bűnügyről nem sokat tudunk meg, az atmoszféra mégis olyan, mint a legjobb üldözéses thrillerekben, ahol egy kisember (esetünkben egy hajdani versenyzongorista, aki ma egy külvárosi lebujban játszik, és egyedül neveli a kisöccsét) kényszerül menekülni. A hangsúly nem is a bűneseten van, hanem a hősön (akinek múltját a rendező részletesen feltérképezi) és egy szerelmi történeten, aminek - ahogy a film noirokban - itt sem lehet jó a vége. *****

Kiadás:
Az extrák között megtaláljuk mindazt, amit egy ilyen klasszikusnál lehetséges (DVD-ajánlók, próbafelvételek, Truffaut-interjú, dokumentumfilm, kritikusi elemzés), csak mintha kicsit rövidek lennének (egyik sem hosszabb negyed óránál). A feliratoknál akadnak helyesírási hibák, és a képminőség is hagy kívánnivalót maga után, sőt a kiadásnál a képarányt is elrontották, mivel két oldalról végig lemarad egy-egy jókora darab képrészlet. ***

fürkész

Tirez sur le pianiste (12)
1960 francia krimi Hossz: 80 perc
Forgalmazó: Fantasy Film
Rendező: François Truffaut
Szereplők: Charles Aznavour, Marie Dubois, Nicole Berger, Albert Rémy
Kép: 16:9/1,85:1, fekete-fehér
Hang: magyar, francia sztereó
Felirat: magyar
Extrák felirata: magyar

Jules és Jim

Truffaut mintha csak a központi nőalak, Catherine (Jeanne Moreau) démoni erejét akarná megtörni azzal, hogy a címbe a nő neve helyett a két férfiét helyezi, akiket azonban külön-külön és együtt is ez a bohó, néha bajuszt és sildes sapkát öltő, gyalog s autóval vízbeugró, biciklin szeleburdin száguldozó, varázslatos jelenés tart bűvkörében. Érezzük-látjuk, hogy ez a sajátos szerelmi háromszög valójában négyszereplős, mert csak a bolond nem látja: Jeanne Moreau-ba még a rendező is szerelmes. Ez az 1962-ben készült film örök időkre a szabadság és a szerelem kamaszos és romantikus ünneplésének alapműve marad. *****

tereza

Extrák:
Rövid, állóképekkel illusztrált bevezető a filmhez. Truffaut a filmről, és a film alapjául szolgáló regényről beszél néhány percben. **

Jules et Jim (12)
1961 francia filmdráma Hossz: 101 perc
Forgalmazó: Fantasy Film
Kép: 16:9/2,35:1, fekete-fehér
Hang: magyar, francia mono
Felirat: magyar