A Carl Barat és Pete Doherty haveri köréből indult Johnny Borrell dalszerző-gitáros-énekes bizony mára lekörözte egykori barátait: bár az első Libertines-album idején, 2002-ben indított zenekara, a soraiban két svéd tagot is számláló Razorlight már 2004-ben is impozáns lemezzel debütált, de a listákon rögtön No.1 pozícióban nyitó 2006-os anyaga már vitathatatlan csúcsprodukció. Az Up All Night című első Razorlight-album idején a New York-i art-punk, a Velvet Underground, a Patti Smith Group és a Television, illetve a rájuk építő Strokes hatása volt a leginkább szembeszökő, de a mind megjelenését, mind megnyilvánulásait tekintve tökéletes sztáralapanyagnak bizonyuló Johnny Borrellben volt egy jó adag a Pulp-vezér Jarvis Cocker, Bob Geldof, Bob Dylan, Bruce Springsteen és a Waterboys-frontember Mike Scott kvalitásaiból is. A veterán producerrel, Chris Thomasszal (Roxy Music, Pink Floyd, Sex Pistols, INXS, Pulp stb.) felvett címnélküli második album beharangozó kislemezdala, az In The Morning is látszólag a New York-i art-punk vonalon marad (nem is akárhogy: lényegében az erre szakosodott ezredforduló utáni színtér eddigi legjobb szintézis-dala a maga Talking Heads- és Blondie-áthallásaival, no meg egy Television-ízű gitárszólóval), de a teljes album már jóval szélesebb spektrumot fog át, és a hatások sem annyira meghatározók vagy lényegesek. Nyomokban felbukkan az ötvenes évekbeli zongorás rock’n’roll, a hatvanas évekbeli csilingelő gitárpop és a Motown-ritmika, vagy a hetvenes-nyolcvanas évtizedforduló gitáros new wave-je, sőt a Back To The Start verzéje kikacsint még a mai brit színtéren a Police és a Clash újrafelfedezésének köszönhető ska-reggae reneszánszra is (Hard-Fi: Stars Of CCTV, The Ordinary Boys: Brassbound, The Dead 60: The Dead 60s, The Kooks: Inside In/Inside Out), de a végeredményre azt mondhatjuk: ez egy klasszikus poplemez, 35 percben 10 első osztályú, fülbemászó dallal, gyenge vagy felesleges pillanatok nélkül, lazán és erőlködésmentesen.