Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Kontroll Csoport: 1983
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
(0)
(szerzői kiadás)

A szövegíró-ideológus Molnár Gergely vezette Spions ősforrás-örökségét az URH alakította igazi punk-rock zenévé, Menyhárt Jenő az URH-utód Európa Kiadóval popzenévé, Müller Péter Iván pedig a Kontroll Csoporttal rockszínházzá. A Kontroll nyolctagú nagy felállásnak klasszikus 1983-as stúdiófelvétele hivatalosan 1992-ben jelent meg dupla CD-n a Bahiánál, most pedig már egyetlen 79 perces hanghordozón is hozzáférhető. Épp jókor, hiszen a 2006-ban az 50 éves Bárdos Deák Ágnes a 25 éve debütált Kontroll Csoport egykori zenészeivel adja elő újra ezeket az időtlen dalokat.
A kettős évforduló kapóra jött ahhoz, hogy az alapító-énekes Kistamás László és – az első koncertjét 1980 szilveszterén adó ős-Kontrollhoz 1981 végén csatlakozó – Müller Péter születésnapi ajándékként Áginak adja az 1981 és 1983 között létrehozott Kontroll Csoport-dalokat. Az Ági50 projektben lényegében tehát a két férfi énekes kivételével ott a klasszikus Kontroll-tagság (Hajnóczy Csaba gitáros, Farkas Zoltán basszista-gitáros, Lehoczky Károly dobos, Hajnóczy Árpád altszaxofonos és Újvári János tenorszaxofonos), régi-új produkciójuk először a Gödörben volt látható 2006 márciusában, legközelebb pedig a Szigeten lesz megtekinthető, augusztus 13-án este 11-kor a Bahia Színpadon. A koncertre mással nem is készülhetnénk megfelelőbben, mint az 1983 januárjában – afféle minőségi demóként – rögzített album ismételt meghallgatásával. A 19 számos anyag 1992-ben még csak két CD-re fért fel, a mostani megjelenés viszont már szimpla (lerövidültek a számok közti hosszú szünetek, így sikerült a játékidőt 80 perc alá szorítani), és megváltozott a borító is (a füzetben eddig soha nem publikált fotók is szerepelnek). A produkció viszont mit sem vesztett egykori erejéből: három énekhangra írt, színházzá fejlesztett költészet és korreflexió, mely örökérvényű témáinak és a tehetséges zenészeknek köszönhetően ma is őrzi aktualitását. Ugyan a Kontroll-örökség kissé túlzóan is rátelepedett a nyolcvanas évek második felének és a kilencvenes évek eléjének magyar alternatív zenéjére, de az olyan klasszikusok nélkül, mint a Nem én vagyok, a Ma háború van, holnap béke, a Jöjj drágám vagy a Hol vannak a régi álmaim, sokkal szegényebbek lennénk.
Dömötör Endre
2006.08.04
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.