Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

ABBA: 16 Hits
|
Az ABBA együttes negyedszázada beszüntette működését, azóta csak újrakiadások és válogatások követik egymást. Nemrég a zenekar 1977-es mozifilmjének DVD-kiadását üdvözölhettük, most viszont csóválhatjuk fejünket a 16 Hits című soványka kínálatát látva – mely a 2002-es The Definitive Collection válogatáslemezzel párhuzamosan megjelent azonos című klipgyűjtemény-DVD anyagának alig felét tartalmazza.
A 2006-os év másik ABBA-kiadványa, a zenekar legelső Greatest Hits albumának harmincadik évfordulós díszes újranyomása szintén sovány anyagot tartalmazott az életmű egészéhez viszonyítva, hiszen csupán a kvartett karrierjének legelső három évében összegyűlt sikerdalokat tartalmazta, de annak megvolt a magyarázata: a Svédországban 1975-ben, Európa többi részén 1976-ban megjelent – és a hetvenes évek egyik legsikeresebb nagylemezének bizonyuló – korai válogatást a nosztalgikus rajongók kedvéért adták ki újra korlátozott példányszámban. Annak viszont, hogy az ABBA összes videóját kronologikus sorrendben tartalmazó – ám egy szimpla DVD-re így is szépen elférő – The Definitive Collection után négy évvel miért jelentettek meg egy olyan klipgyűjteményt, amely az előző kiadvány anyagának csupán felét tartalmazza össze-vissza, csak egy magyarázata van: az olcsóbb értékesítési ár lehetősége. Ez a 16 dal persze tényleg szinte mind bombabiztos sláger, az ifjú Lasse Hallström (a Gilbert Grape, a Csokoládé, a Kikötői hírek későbbi rendezője) által jegyzett videók pedig igazi kordokumentumok, de az megbocsáthatatlan, hogy hiányoznak olyan dalok, mint Money, Money, Money, a Super Trouper, no meg a meleg és transzvesztita közönség két nagy kedvence, a Take A Chance On Me és a világhódító ABBA-musical címét is adó Mamma Mia! 
QQ 
 
EXTRÁK 
 
Semmi, csupán egy összehajtott papírlap a kreditekkel és két plusz fotóval. 

 
2006  Hossz: 65 perc  Kiadó: Universal  Hang: angol sztereo 
Déri Zsolt
2006.08.28
|

Linkek


Kapcsolódó cikkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.