Nem csupán a tanyák, udvarok és fás ligetek hangulata igen érzékletes, de ahogy a lassan fahrtoló-forduló kamera előtt a szereplők a közelik és távolik között mozognak - szinte mintha egy vég nélküli, vadnyugati párbajt látnánk - a háttér meszelt házfalai, a gémeskutak és a horizont távoli vízszintese előtt, e filmek ritka intenzív térélménnyel is megajándékozzák a nézőt. 
 
A sokszoros díjnyertes és a magyar filmtörténet három legjobb filmje között számon tartott Szegénylegények az 1860-as évek fojtogató légkörében játszódik. Egy puszta közepén felépített börtönben igyekeznek a pandúrok kiválogatni a fogva tartott emberek közül a császári hatalom elleni lázadás jelképeinek számító betyárokat. Egy-egy figurához kapcsolódó, ugyanakkor egymásba fűződő epizódok tárják fel a zsarnokság embert emberségéből lassan kiforgató módszereit a rendőrterror gyakorlott fogásain keresztül. Görbe János, Latinovits Zoltán, Agárdy Gábor alakítják a fontosabb szerepeket, de a hatalom képviseletében is legendás magyar színészeket láthatunk. 
 
A Csend és kiáltás egy pillanatra a Szegénylegények klónjának tűnhet formailag-tematikailag egyaránt, de a zsarnokság működéséről más fénytörésben újabb részleteket tár fel. A tanácsköztársaság bukása utáni tisztogatás szintén fojtogató légkörében vagyunk szintén az alföldön, ahol épp a megtorlás csendes hétköznapjai telnek a tanyavilágban. A film rövidebb is, és lazábban is szerkesztett, nem zuhanunk olyan szigorú következetességgel a tragédia felé. Itt inkább a szereplők közti, nem egyértelmű viszonyok kifürkészése köti le figyelmünket. A Törőcsik Mari, Madaras József és Drahota Andrea által játszott megalkuvó-bűnhődő tanyalakók között bújkáló, idealista forradalmár (Kozák András) és a helyi csendőrparancsnok (Latinovits Zoltán) közti személyes kapcsolat alakulása tartogatja a Hernádi Gyula forgatókönyvének magvát képező titkokat. 
 
Kiadás: 
Magyar sztereó hang (a Szegénylegények hangereje botrányosan alacsony), felirat semmi, pedig létezik angol felirata mindkét filmnek, jóval használhatóbb lett volna velük e DVD. Legalább a kép megfelelően széles, ha nem is anamorf. Extra a most megjelent négy Jancsó-DVD ajánlóin kívül a Csend és kiáltáson a rendező Hősök tere - Szubjektív történelmi mese című montázs archív híradófelvételekből (érdekes, kik mindenkik koszorúztak már a Hősök terén) és elég gagyin kinéző, önparódiának is beillő, éneklő, pörgő-forgó videófelvételek a helyszínről. 
 
Szegénylegények, 1965 * 86 perc * Mokép * (12) 
Csend és kiáltás, 1968 * 74 perc * Mokép * (12)