A vicczenekart a kilencvenes évek végén saját HBO-tévésorozata tette ismertté Amerikában, majd egy nagysikerű nagylemez, melyet a kerek rockerek a Nirvana egykori dobosával, a Foo Fighters-főnök Dave Grohllal közösen rögzítettek. Már
Tribute című 2001-es videoklipjükben megidézték, mily hősiesen szálltak szembe magával a Sátánnal is, most pedig egy teljes mozifilmben mesélik el a Tenacious D mítoszát a kezdetektől a nagy rockpárbajig. A történetet rendező haverjukkal, a
Tribute klipet is jegyző Liam Lynch-csel közösen írták (aki mozgóképes karrierje mellett zenészként is elhíresült
United States Of Whatever című másfélperces vicc-punk slágere révén), és az énekes szerepben feltűnő rocklegendák, Meat Loaf, Ronnie James Dio és az ismét nagyszarvú vörös Sátánnak maszkírozott Grohl mellé pedig olyan színészbarátokat hívtak meg kis szerepekre, mint Tim Robbins, a már a
Tribute-ba is beugró Ben Stiller vagy a jetikosztümbe bújó John C. Reilly. A Végzet Pengetőjéért – a Sátán kivert fogából készült varázserejű gitárpengetőért – folyó küzdelem története fergeteges poénokon, virtuóz zenei betéteken, betépett álomjeleneteken és izgága akciókon (például egy nagyszabású autósüldözésen) át vezet, tele kultuszfilmes utalásokkal a
Mechanikus narancstól a néhai nagy komikuspéldakép, John Belushi hasonló hangvételű
The Blues Brotherséig. Szívmelengető történet a barátságról és a hard rock erejéről, vígjáték, rockopera és
stoner movie egyben – instant kultuszfilm.
QQQQ
EXTRÁK:
Két szórakoztató audiokommentár (az egyik a két főszereplőtől, a másik a rendezőtől), egy félórás összeállítás kihagyott, bővített és elrontott jelenetekből (a politikus hangvételű
The Government Totally Sucks fegyverbolti epizódját igazán kár volt kihagyni a filmből), a film mozielőzetese, egy 23 perces werkfilm, 21 percnyi betekintés a zeneanyag stúdiómunkálataiba, a
POD című dal videoklipje és annak werkfilmje (az audiokomentárok, az előzetes és a klip kivételével mindenhez van felirat). Külön menüpont a 12 betétdal közvetlen eléréséhez.
QQQQQ
2006
Hossz: 90 perc
Kiadó: Fórum Home Entertainment
Hang: angol, magyar, cseh 5.1
Feliratok: angol, magyar, szlovén, román, horvát, cseh, bolgár