Nem túl meglepő módon az ötödik Harry Potter-film, a hazánkban csütörtök óta látható Harry Potter és a Főnix Rendje már az első napi jegybevételek alapján a nyár legnagyobb durranása lesz.
Az első szerencsések már kedden éjfélkor láthatták. Nyolc másik országban másnap (vagyis 11-én, szerdán) került a mozik műsorára. Azóta az Egyesült Államokban már 12 millió, összesen pedig 25,7 millió dollár jegybevételt hozott. A Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter and the Order of Phoenix, hazai bemutató: július 12.) megérkezett, és már az első napi eredmények szerint – csöppet sem meglepően – a nyár legnagyobb durranása lesz.
A csak a leglelkesebb rajongók számára bevezetett premier előtti éjféli vetítések bevételi rekordját eddig A Gyűrűk Ura: A király visszatér tartotta 8 millió dolláros keresetével: Harry Potter ötödik kalandja ezt most 50 százalékkal múlta felül. Franciaországban, Ausztráliában, Dél-Koreában, Új-Zélandon, Hongkongban és Malajzián máris rekordok dőltek, de ez még csak a kezdet: a hétvégén már összesen 44 ország nézői válthatnak jegyet a legújabb roxforti kalandra.
Arra pedig, hogy a varázslat nem ismer országhatárokat, újabb bizonyíték, hogy a forgalmazó közlése szerint a film a magyar mozikban is varázslatos sikerrel szerepelt: minden idők legjobb nyitónapjával büszkélkedhet. A Harry Potter és a Főnix rendje című rész bevételi oldalról és a nézőszámokat tekintve is rekordott döntött csütörtökön a magyar mozikban.
A tinédzser varázsló történetére csütörtökön 62.567-en váltottak jegyet hazánk filmszínházaiban, megelőzve ezzel a magyar toplistát eddig uraló Star Wars harmadik részét és persze az idei év eddigi nagy sikereit is, hiszen A Karib-tenger kalózainak harmadik részére 21 ezren, Shrek legújabb kalandjaira pedig 30 ezren voltak kíváncsiak az első napon. És ez még csak az első nap volt...
(IC Press)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek