Fiatal ukrán nőnek lenni kockázatos foglalkozás, ezt tudjuk a filmekből, de a mi Irinánk sorsa minden képzeletet felülmúlóan nehéz, és erről maga Giuseppe Tornatore mester gondoskodott személyesen.
A szentimentális Cinema Paradisót és a negédes Malenát készítő Tornatorét mindig kedves öregúrnak képzeltem, de Az Ismeretlen megnézése után már azt gondolom, hogy lehetnek igen kellemetlen vonásai is. Hosszú hallgatás után a rendező ugyanis egy olyan munkával jelentkezett, amely először erotikus thrillernek ígérkezik, majd váratlan hitchcocki fordulatokat vesz, hogy a végén melodrámába forduljon. Egyik műfaj ide, másik műfaj oda, a rendező mindent megtesz, hogy kemény fából faragott hősnőjét a legmélyebb kétségbeesésbe taszítsa, akárcsak Lars von Trier tette ezt Björkkel a Táncos a sötétben kapcsán, szintén elég szenya módon. Irina ugyanis sötét múlttal és furcsa jelennel rendelkezik, hiszen, ki tudja miért, mindent megtesz, hogy egy észak-olaszországi kisvárosban egy ékszerészcsalád közelébe férkőzzön, miközben rémképek gyötrik, melyekből megtudhatjuk, hogy annak idején egy brutális strici prostitúcióra és még rosszabb dolgokra kényszeríttette. Az ismeretlen orosz Xenia Rappoport érzékeny, de kifejezetten erős alakítással oldja meg a feladatot, az olasz mozi rajongói pedig Michele „Polip” Placidót fedezhetik fel a tar strici alakjában.
Az Ismeretlen korántsem rossz film, és vannak a kifejezetten élvezetes pillanatai - ezek az emlegetett hitchcocki fordulatokhoz kapcsolódnak -, csak néha sok a jóból.
Az Ismeretlen korántsem rossz film, és vannak a kifejezetten élvezetes pillanatai - ezek az emlegetett hitchcocki fordulatokhoz kapcsolódnak -, csak néha sok a jóból.
La Sconosciuta
olasz filmdráma, 118 perc, 2006
Egy ukrán kurtizán itáliai szenvedései. A Malena rendezőjének víziója.
rendező:
Forgalmazza: SPI
Bemutató: 2007. november 8.
Bemutató: 2007. november 8.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek











