Offret
angol-francia-svéd filmdráma, 149 perc, 1986
A nagy orosz rendező-vátesz Svédországban készített filmje, súlyosan piromán, elméleti kérdéseket felvető nagyjelenettel.
rendező:
Író:
Tarkovszkij utolsó filmje nemcsak egy rendkívüli életművet zár, hanem üzenete is a végső kérdésekről szól.
Alexander a középkorú publicista vízparti pusztaságban álló házában ünnepli születésnapját csendes külsőségek közt, sok-sok filozofikus monológ kíséretében, amikor a televízió utolsó adásfoszlányában közli, hogy az atomrakétákat kilőtték, nincs mit tenni ellene. A társaságból ki hisztériával, ki letargiával, ki babonás ötletekkel reagál a hírre, Alexander viszont vallásos elragadtatásában súlyos elhatározásra jut, aminek értékelésén majd hosszan elrágódhatunk.
A lassú, vontatott snittekből felépülő film már tempójával, a képek végletekig tudatos kompozíciójával meditáló üzemmódra hívja a nézőt egy olyan időn-téren kívüli világban, ami tárgyi környezetében is egyszerre ódon és modern, témájában pedig kötődik a nyolcvanas évek hidegháborús félelmeihez, ugyanakkor örök és aktuális ma is.
Kiadás: A Kultúrbarlang példás igényességet mutat fel DVD-kiadói bemutatkozásában: a Svéd Filmintézettől vásárolt, felújított kép gyönyörű, a képarány a borítónak ellenmondóan az eredeti 1,66:1, a borító elegáns. A svéd sztereohanghoz magyar feliratot választhatunk a filmnél, illetve az extraként a második lemezen kínált Rendezte: Andrej Tarkovszkij című 98 perces dokumentumfilmhez is, amely az Áldozathozatal forgatásán készült - látjuk Tarkovszkij mestert rendezni!
Ofret, 1986 * 143 perc * Kultúrbarlang * (12)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek