Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Pandainvázió Cannes-ban
|
Május 14-én, szerdán a Vakság című brazil dráma vetítésével megnyílt a 61. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, ahova Jack Black 40 panda kíséretében érkezett.
A népszerű komikus Cannes-ban nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hivatalosan is bejelentette: Angelina Jolie ikreket vár, hanem azzal is, hogy egy hajón negyven, pandajelmezbe öltözött embert hozott magával, hogy új filmjét, a hazánkban július 3-án mozikba kerülő Kung Fu Pandát promotálja (az animációs filmben ő kölcsönzi a címszereplő hangját). 
 
A filmvilág legelismertebb és legnívósabb fesztiváljának következő nagy dobása várhatóan az új Indy-film, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága vasárnapi vetítése lesz (a sikergyanús kalandfilmet a magyar nézők május 22-től nézhetik meg). 
 
A Vakság című nyitófilm Fernando Meirelles, Az elszánt diplomata rendezőjének új műve, melyben Julianne Moore Az ember gyermeke után egy újabb apokaliptikus hangulatú alkotásban jelenhetett meg. 
 
A nemzetközi zsűri elnöke idén Sean Penn, az Arany Pálmáért pedig összesen 22 film vetélkedik, a Vakságon, Clint Eastwood, Charlie Kaufman, a Dardenne fivérek, Atom Egoyan és Wim Wenders művén kívül Mundruczó Kornél Deltája is. 
 
De a mustra többi szekciójában is találunk szép számmal magyar műveket: Erdélyi Dániel 411-Z című filmje a rövidfilmes versenyben szerepel, Fliegauf Benedek Womb című filmtervét az Atelier nevű cannes-i projektfejlesztő műhely hívta meg, M. Tóth Géza legújabb animációs munkáját, az Ergót a Kritikusok Hete mutatja be a Croisette-en, Simonyi Balázs Mandarin című rövidfilmje a fiatal európai tehetségeket tömörítő Nisi Masa és a Cannes-i Kritikusok Hete különprogramjában lesz látható, Hidasi Dalma, a Mázli producere a European Film Promotion (EFP) Producers on the Move elnevezésű nemzetközi találkozóján vesz részt, a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásárra pedig 11 magyar játékfilmet visznek el a magyar filmek nemzetközi forgalmazási jogával rendelkező cégek. 
bbc.co.uk
2008.05.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.