Az 1942-es születésű, Isaac Hayes a memphisi Stax kiadó félévszázados történetének (lásd: Stax 50th Anniversary Celebration) egyik legfontosabb figurája volt, kezdetben dalszerzőként, majd előadóként is: a Fekete Mózes, a hatvanas évek legvégének és a hetvenes évek első felének egyik legnagyobb fekete sztárja, a kopaszra nyírt fején fekete napszemüveget, meztelen felsőtestén súlyos aranyláncokat viselő, mély hangon dörmögő multiinstrumentalista-hangszerelőzseni a Shaft című 1971-es blaxploitation krimi filmzenéjével Grammy-díjai mellé még egy Oscart is nyert. Bár új albummal utoljára 1995-ben jelentkezett, színészi szerepei mellett zenéjével is a köztudatban maradt: régi felvételeinek hangmintáira hiphop (Dr. Dre, 2Pac, Jay-Z, Wu-Tang Clan stb.) és triphop előadók (Massive Attack, Tricky, Portishead, Hooverphonic stb.) építettek sikereket, a South Park erotomán Chefjének hangjaként sokat énekelhetett is (a pajzán Chocolate Salty Balls 1998 végén listavezető sláger is lett Nagy-Britanniában!), de ott volt például Alicia Keys bemutatkozásánál is (Songs In A Minor). 
 
2006 elején szélütés érte, majd szcientológus köre nyomására kilépett a South Parkból, és az utolsó időkben már csak önmaga árnyéka volt a koncerteken (2006 augusztusában a Veszprémi Ünnepi Játékokra meghirdetett fellépést például le is mondta), majd 2008-ban egy szívroham végleg elvitte, de ez a montreux-i fellépés szerencsére még mindezek előtt, 2005-ben – egész pontosan július 2-án, épp a Live 8 napján – elég jó formában mutatja az öreget. A billentyűk mögé ülő Hayes kilenctagú kísérőzenekarával, benne három vokalistával és három szintissel átlagban kilenc-tízperces verziókat vezet elő régi szerzeményeiből (Joy, Do Your Thing, Ellie’s Love Theme – ez utóbbi kettő a Shaft filmzenéből való) és legendásan gazdag hangszerelésű feldolgozásaiból (Walk On By, Never Can Say Goodbye, By The Time I Get To Phoenix – ez negyedórás!), egyszer-egyszer gitárosának, dobosának és egyik vokalistanőjének is átengedi a reflektorfényt, megemlékezik Luther Vandross előző napi haláláról és az épp aznap zajló Live 8 kapcsán Afrika helyzetéről, később Séf bácsi modorában is elereszt egy „hello there, children” kurjantást, majd a zárószámhoz – ahogy korábban már egy blues dal esetében is tette – előre jön ugrálni, és még az is jól áll neki. A zárószám természetesen a Shaft megunhatatatlan szuperfunk főcímdala. 
QQQQ 
 
EXTRÁK 
 
Az eredtileg tévé számára forgatott koncertfilmből kimaradt félórás ráadás, melybe az aranylánccal a nyakában visszatérő Hayes és zenészei mellé a Montreux-ben szintén aznap fellépő Booker T & The MG’s (a Stax kiadó házi zenekara!) is beszáll, hogy a felelevenítsenek kettőt a hősünk által írt Sam & Dave-slágerek közül (a Soul Man remek mulatság, a You Don’t Know Like I Know-ban viszont Hayes fájdalmasan hamisan énekel), majd az 1970-es The Isaac Hayes Movement albumról elővett I Stand Accused feldolgozás után az estét egy negyedórás improvizatív dzsemmeléssel zárják, melyet a Booker T & The MG’s gitárosa, a soul történet legnagyobb fehér zenésze, a Blues Brothers zenekarból is ismert Steve Cropper vezényel le. A DVD-tokban egy három részre hajtott betétlapot is találunk korrekt kísérőszöveggel, koncertfotókkal, a 2005-ös 39th Montreux Jazz Festival plakátjával, illetve a Live At Montreux sorozat eddig megjelent DVD- és CD-kiadványainak listájával.
QQQ 
 
2007  Hossz: 102 perc  Kiadó: Eagle Vision/CLS  Hang: angol 5.1 + DTS