(Virgin / EMI)
A Chemical Borthers a negyedik albuma, a 2002-es Come With Us után már összefoglalta karrierjét a Singles 93-03 slágerválogatással és klip-DVD-vel. A bombasztikus brit big beat pszichedelikus tagozatának úttörői, Tom Rowlands és Ed Simons azóta csupán két új sorlemezt jelentettek meg, 2005-ben Push The Button, majd 2007-ben We Are The Night címmel (ez utóbbi turnéjával a Szigetet is érintették – lásd interjúnkat!), de most valami miatt úgy érezték, hogy máris újból át kell tekinteniük eddigi munkásságukat (vagy csak a kiadójuk érezte úgy).

A dolgot magyarázhatják a két legutóbbi albumért kapott Grammy-díjak (a legutóbbit Tom és Ed 2008 februárjában nyerték el), de akár a We Are The Night viszonylagos sikertelensége is (csupán két kislemez- és klipdal került le róla, közülük az infantilis The Salmon Dance méltatlan is volt az életműhöz). A 13 sikerszámot kronologikus sorrendben felsorakoztató Singles 93-03 óta öt kislemez jelent meg, a mostani slágerválogatáson pedig az időben össze-vissza ugrálva 15 felvételt kapunk, köztük két új szerzeményt – mindebből rájöhetünk, hogy ezúttal bizony már kimaradtak fontos darabok. Nincs már itt például karriernyitó Song To The Siren, az Elektrobank vagy a Mercury Rev-főnök Jonathan Donahue-val közös The Private Psychedelic Reel sem. A legnagyobb vesztes azonban a Charlatans-frontember Tim Burgess, mivel a vele készült mindkét kislemezdalt lefelejtették innen (Life Is Sweet, The Boxer), ahogy hiányzik a Richard Ashcrofttal felvett pazar The Test is – pedig mindkét énekes szerepeltetése aktuális lett volna, hiszen 2008-ban remek visszatérő albumokat jelentettek meg együttesükkel (The Charlatans: You Cross My Path, The Verve: Forth). Az Oasis-vezér Noel Gallagher persze itt van mindkét kollaborációjával, a Beatles-féle Tomorrow Never Knows alapjain (Setting Sun, Let Forever Be), de nem maradt le a New Order és a Primal Scream frontembereit énekeltető Out Of Control sem. A 2003-as válogatáson publikált két új dalból a Flaming Lips tagjaival készített The Golden Path szerencsére átkerült a mostani kompilációra is (a K-OS közreműködésével rögzített Get Yourself High nem), és a mostani két új szám is jól sikerült: az amerikai MC Spank Rock rapjével feldobott Keep My Composure az electro, a Midnight Madness pedig a house oldalt erősíti a Chemical Brothers masszív diszkográfiájában.
A 2003-as slágerválogatásnak a limitált kiadásához is járt egy ritkaságokkal teli bónusz-CD, és most sincs másképp: ha a Brotherhood papírdobozos Special Edition változatát választjuk, abban is találunk egy második korongot – és ez jelenti az igazi kincset! Itt hallhatjuk összegyűjtve a DJ-nek készült Electronic Battle Weapon promo-maxi sorozat 1996 és 2008 között megjelent tíz címnélküli darabját, melyek általában kissé átalakított verzióban és végleges címmel Chemical Brotghers-albumokra vagy kislemez B-oldalakra is átvándoroltak – az Electronic Battle Weapon 5 lett például az It Began In Afrika (ami így legalább itt szerepel, ha már a gyűjtemény első korongján nem), a 8-asból lett a pompás Saturate (ami az első CD-n is ott van kakukktojásként, pedig nem volt hivatalos kislemezdal), a 10-es pedig a Midnight Madness teljes nyolcperces eredetije.

2 komment|Szólj hozzá!
Ha valaki tudná miről szól a The Salmon Dance, és értené a benne levő hangok jelentését, akkor rájönne hogy az egy profin összetett szám, és nem minősétené le. Ugyanez vonatkozik a We Are The Night-on található számok többségére. Nem slágerek, mert mondanivalóval rendelkeznek.
Tomi
|
2008-10-10 23:09:37
szarságos a kritika
shitter
|
2008-09-21 18:41:46
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek