A suliszezon elkezdődött, és jellemzően ilyenkor merül fel a szülőkben és a gyermekekben is, hogy valamit jó lenne sportolni. A „mit sportoljunk” kérdés mellett hasonlóan nehéz a „hol és hogyan sportoljak” kérdése. Segítünk a tájékozódásban!
Ideális eset, ha a gyerkőc részt vett valamilyen nyári sporttáborban, mert így kiderülhet az, hogy tetszik-e az adott sport, illetve a táborvezetők ezekben az esetekben valamilyen egyesület edzői is, így biztosan tudnak segíteni az első lépéseknél. Szintén megkönnyíti a dolgot, ha az iskolába házhoz mennek a különböző sportágak képviselői, kifejezetten utánpótlás-toborzás céljából. Egy-egy rendhagyó óra keretében bemutatják a sportágat és rögtön tájékoztatnak arról, hogyan lehet elkezdeni. Értelemszerűen eleve olyan iskolákhoz mennek toborozni, amelyek viszonylag közel vannak az egyesület sporttelepéhez, így a távolsággal sem lesz gond.
Ha azonban sem nyári tábor, sem toborzó edző nem áll rendelkezésre, akkor magunknak kell utánajárni.
Első lépés tehát az, hogy eldöntsük, mit sportoljon a gyerkőc. Valószínűleg van már elképzelése akár neki, akár a szülőnek, de érdemes böngészni a szabadidősporttal foglalkozó oldalak sportágismertetőit is. Ha a választás megtörtént (akár többet is lehet először), azt kell kideríteni, hogy hol van lakhelyünkhöz legközelebb egyesület. Ezt akár a Térképes Terem/Klub keresővel is megtehetjük a lakókörnyezet és a sportág megadásával, ha azonban mégsem találnánk helyet, a sportágak szövetségének oldalán is megnézhetjük az egyesületi listákat.
Ugyan szoktak toborzásokat tartani időszakosan, a sportolni vágyó csemeték nagyjából bármikor bekapcsolódhatnak az egyesület életébe.
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a lakhelyünk közelében több egyesület is van, éljünk a lehetőséggel és nézzük végig valamennyit, győződjünk meg a felszerelések állapotáról, a fizetendő tagdíjról, a nyári táborozási lehetőségekről, de ami a legfontosabb, az edzőkkel személyesen találkozzunk. Egy telefonos egyeztetés sosem árt mielőtt mennénk, de akár véletlenszerűen is ellátogathatunk a sporttelepre - javallott persze edzésidőben menni.
Egy rövid ismerkedést, tájékoztatást követően nagyjából nincs is más dolgunk, mint útjára engedni a legközelebbi edzésre a gyerkőcöt és támogatni őt a sportolásban.
Forrás: Mozgásvilág.hu

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek