Gaál István retrospektív vetítéssorozat és fotókiállítás
A Zöld Holló Filmklub február 17-én induló vetítéssorozata a nemrég elhunyt Gaál István művészetét elemzi nyolc nagyjátékfilmjén, illetve rövidfilmes, valamint televíziós tevékenységén keresztül.
Kapcsolódó cikkek
A budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban az Országos Diákzsűri szervezésében működő Zöld Holló Filmklub február 17-én induló vetítéssorozata a nemrég elhunyt Gaál István művészetét elemzi elsősorban nyolc nagyjátékfilmjén keresztül, emellett kitér a rendező rövidfilmes, valamint televíziós tevékenységére is.
A vetítéseket követően pályatársak és filmes szakemberek segítségével elemezhetjük a filmeket. A programsorozatot a mozi kávézójában egy Gaál István olaszországi fotóiból összeállított kiállítás kíséri, amit február 17-én fél hétkor a rendező lánya, Gaál Réka nyit meg.
Gaál István (1933–2007) filmrendezői életműve a hatvanas évek progresszív kultúrpolitikai közegében és az európai modernizmus hatása alatt indul el és bontakozik ki. A magyar új hullám alkotóihoz hasonlóan politika és poétika, a társadalmi mondanivaló és a megformálás eredetisége rajzolja meg művészetének koordinátarendszerét, viszonya azonban a körülményekhez más volt, mint nemzedéktársai többségének. A retrospektív vetítéssorozat elsősorban e szempont mentén mutatja be a rendező immár lezárult életművét – ígéri Gelencsér Gábor filmesztéta, egyetemi tanár, a program egyik szervezője.
A vetítéssorozatra szóló 12 alkalmas bérletet 3600 forintért, egy-egy alkalomra szóló jegyet 600 forintért (diákigazolvánnyal 450 forintért) válthatunk. A vetítések keddenként 19.30-kor kezdődnek.
Részletes program:
FEBRUÁR 17.: Portrék Gaál Istvánról: Shah Timor: Egy képíró a Varázsvölgyből (50’), Pörös Géza: 33 éve készült a Sodrásban (29’). Vendég: Shah Timor, Shah Gabriella és Pörös Géza
FEBRUÁR 24.: Rövidfilmek: Pályamunkások (1957, 4’), Étude (1961, 7’), Oda-vissza (1962, 14’), Tisza - Őszi vázlatok (1962, 17’), Krónika (1968, 15’), Bartók Béla: Az éjszaka zenéje (1971, 6’) – összesen: 63’. Előadó: Czirják Pál
MÁRCIUS 3.: Sodrásban (1963, 90’). Vendég: Sára Sándor
MÁRCIUS 10.: Zöldár (1965, 111’). Előadó: Varga Balázs
MÁRCIUS 17.: Keresztelő (1967, 91’). Előadó: Zalán Vince
MÁRCIUS 24.: Magasiskola (1970, 100’). Vendég: Ragályi Elemér
MÁRCIUS 31.: Holt vidék (1971, 95’). Előadó: Vincze Teréz
ÁPRILIS 7.: Legato (1977, 99’). Előadó: Hirsch Tibor
ÁPRILIS 21.: Cserepek (1980, 91’). Vendég: Povázsay Éva
ÁPRILIS 28.: Orfeusz és Eurydiké (1985, 95’). Vendég: Várbíró Judit
MÁJUS 5.: Isten teremtményei (1985, 61’, tévéfilm). Előadó: Lázár Kovács Ákos
MÁJUS 12.: Római szonáta (1995, 54’), Keralai mozaikok (2005, 30’). Előadó: Vajda Judit
(diakzsuri.hu)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek