Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

A Tánc Fesztiválja
|
Veszprém, 2009. május 20 - 23.
A Pannon Várszínház már 12. alkalommal fogadja a kortárs tánc legrangosabb alkotóit. A négy nap alatt Veszprémben lépnek fel legújabb darabjaikkal a műfaj legnevesebb magyarországi képviselői.
Egy részük visszatérő vendég (Szegedi Kortárs Balett, Bozsik Yvette Társulat, Közép-Európa Táncszínház, Ladányi Andrea és Horváth Csaba), de jönnek új, eddig a fesztiválon még nem látott társulatok, tehetséges ifjak, mint amilyen a Zéró Balett, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Tánctagozata, a GNM Kontúr Fizikai Táncszínház és Vida Gábor.  
 
A találkozón szakmai zsűri előtt mérettetik meg magukat, de lehetőségük lesz arra is a táncosoknak, hogy egymás darabjait is figyelemmel kísérjék. Mert ez a fesztivál az együttlétről is szól – fogalmazza meg minden évben Krámer György koreográfus, a seregszemle művészeti igazgatója.  
 
A város utcáin, terein a Co.ffein Projects lepi majd meg újra és újra a sétálókat itt-ott felbukkanó utcatáncaival, a Langaléta Garabonciások pedig nem csak a kicsiket, de a gyermeklelkű nyitott felnőtteket is el tudják varázsolni. 
 
Mindeközben az ország legkiválóbb táncfotósai készítenek képeket minden előadásról, amelyeket a közönség már másnap láthat a Séd Filmszínház előcsarnokában. Ők is versengenek, csak ők a fesztivál fotós díjáért. Esténként pedig olyan zenekarok szórakoztatják a közönséget, mint a sajátos stílusú zenét játszó Ambivalence és a Mardi Gras Jazz Band.  
2009.05.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.

VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda

Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.

Tagok: túl az 1 millión