- Melyek a legkedvesebb budapesti helyei, és miért szereti őket? 
 
- Különösen a Szabadság hidat és a Vásárcsarnok környékét szeretem, a szörnyű Ráday utcával persze, és ha a közelünkben, mert errefelé lakom, véget ér a nagy utcaháború, és fákat is ültetnek végre a Kálvin térre, gondolom, kellemes hely lesz ez is, nemkülönben a Vámház körút és környéke. Jó lenne több olyan tüneményes sziget, mint a Károlyi-kert vagy a Szerb utcában a szerb templom csöndes sárga csodája. Szeretem Ferihegyet, a Corvin mozit, és a Práter utca egyik iskolasarkában azt a szoborkompozíciót, amely A Pál utcai fiúk einstand-jelenetét mutatja be. És helyes, hogy a Ráday utcában is vannak úgynevezett botlókövek! 
 
- Mi az, amit a legjobban szeret, és amit utál a városban? 
 
- Szeretem Budapestben, hogy kényelmetlen város, tehát soha, jószerivel egyetlen pillanatra sem hagy nyugton. S ugyanezt nem szeretem benne, mert azért egy rendes városban tudsz lehunyt szemmel is jönni-menni. Szereted, nem szereted, így együtt. Budapest gyakran rémes, idegesítő hely, és helyesebben tenné, ha venné a fáradságot, és inkább nyugtalan lenne. Nyugtalankodna, aztán megnyugodna, kézen fogna, vezetne, ilyen egyszerű alkalmakra gondolok. Érdekes, hogy a budapesti nő - és általában a magyar nő - nem tud mit kezdeni a nyári divattal, sokkalta rosszabbul, mondhatni, szívszorító igénytelenséggel öltözik hőségben, mint téli zimankóban. Ez jó, vagy nem jó? Nem tudom. És a pesti férfi? Csak autókormányt vagy valamilyen teret, székházat ne adj neki, mert rögvest elveszti az ép eszét és szittya Napóleon lesz. Szinte kivétel nélkül szörnyű helyek a budapesti pályaudvarok, ezek igazán pokoli terek, nagyon sok szerencsétlen sorssal és nyomorúsággal. 
 
- Ha Budapest történetét akarná megírni, milyen szereplőkre, mítoszokra asszociálna a városról? Melyik történelmi korba helyezné a történetet, Budapest melyik időszaka érdekli Önt íróként a legjobban? 
 
- Van két nagyregényem - A könymutatványosok legendája és a Virágzabálók -, melyek a 16-17. században, illetve a 19. században játszódnak. Úgy lehet, a következő nagykönyv a huszadik században történik majd meg. Hanem virtigli kihívás az lenne, ha egy rendszerváltás utáni történet születhetne, ami nem pamflet, nem gúnyirat, valami nagy és tágas munka, rendszerváltási horizont, ha ugyan a magyar rendszerváltásnak volt horizontja, s nem csak félhomályos, pókhálós, rágcsálókkal teli padlástere. Jóllehet, ezek az irodalom természetén kívül eső kívánságok, mert hogy mi kell vagy mi nem kell, nem szavazással és óhajtásokkal dől el. Majd látjuk. Különben most készülök, nem véletlenül mondom, Keményt olvasni, a Kedves ismeretlent.