Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Új program a Werk Film Akadémián
|
Új programmal bővül szeptembertől a Werk Film Akadémia, ahol egyúttal új oktatókkal is (köztük Török Ferenc filmrendezővel) várják a filmkészítés iránt érdeklődőket.
Rettegj és nevess! – ez a program címe, amely először a félelem, szorongás, ijedtség témakörében ösztökéli filmkészítésre hallgatóit, tehát horror, thriller, krimi vagy film noir műfajban vár alkotásokat. Ezt követően a program résztvevőinek az egyik legnehezebb filmzsáner, a vígjáték forgatókönyvi és technikai sajátosságai terén szerzett ismereteiket kell a gyakorlatban bizonyítaniuk.
 
A képzés második évében pedig új tanárok csatlakoznak az eddigi gárdához – többek közt Török Ferenc filmrendező, Lakatos Márk stylist és Csernai Judit producer oktatja majd a filmkészítés iránt érdeklődőket, de állítólag a magyar filmszakma további képviselőivel is folynak tárgyalások. További információt a képzésről Lakos Nórától kérhetünk a 06-30-475-40-26-os telefonszámon.
 
Mint arról korábban beszámoltunk, a hallgatók által a Werk Film Akadémia első évének végéig készített rövidfilmeket június 15-én mutatták be a közönségnek a budapesti KINO moziban. A vizsgamunkák időközben az Akadémia honlapjára is felkerültek: a http://werkakademia.hu/werk/film/hallgatoinkmunkaibol.html#idogep címen tölthetők le.
 
A Werk Stílus, Film és Írás Akadémia következő oktatási évada 2009. szeptember 21-én indul. Az iskola különböző szakjaira még mindig lehet jelentkezni. A jelentkező felvételéről az Akadémia egy laza, kötetlen felvételi beszélgetés során dönt. Minderről további információ a 06-30-444-88-88-as telefonszámon vagy a werk@werkakademia.hu e-mail címen kérhető, sőt a Werk Akadémia honlapján online is lehet jelentkezni.
 
 
 
(werkakademia.hu)
 
 
2009.08.10
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.