A magyar történelem hőseinek sorából a roppant török hadat megtorpanásra kényszerítő Zrínyi Miklós várkapitány tragikus történetét állítja színpadra Moravetz Levente Szigetváron, parádés szereposztással.
A megállíthatatlan hadsereggel szembeszálló magyar Leonidasz históriája igazi zenés téma. A Nők és Haza védelme, az egyén önfeláldozása és a dicső halál lovagi erényei kiemelkedő szimbólummá nemesednek Zrínyi példájában, nemhiába láttatták már mások is Szigetvár sorsában a haza végromlását illetve megmenekülését.
A rendező, aki a darab szövegének szerzője is egyben, szokatlan csavarral a várostromot túlélő Cserenkó (Csengeri Attila) történetét deriválja, fontos, de eddig homályban maradt részletekkel gazdagítva Zrínyi (Sasvári Sándor) tetteinek és halálának történetét.
A sztori oknyomozásában szigetvári és pécsi művészek összefogva vesznek részt, szerepet kapott Feke Pál, Gregorovics Tamás, Szebeni János, Vidákovics Szláven, Beleznay Endre és Dévényi Ildikó is. A darab látványos tömegjeleneteihez csaknem 150 táncos járul hozzá igazi összművészeti szuperprodukció szándékával, a nagyérdemű szórakoztatására.

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.
XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.
VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda
Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek