Sörmentén (533.)
|
Barátok közt 533. augusztusig (talán)
Azt, hogy meg tudom-e írni végig, legyen a jótékony sörök, és a rosszékony memória titka, ismét, de legalább a tudásbázis már megvan. A múlt héten a „szenvedély” szót alkalmaztam a kelleténél talán többször, biztosan erre a hétre is jut valami. Nyílt titok, hogy a sorozat alappillére kifingik a nyári szünetre, erre már most készüljünk fel lelkileg, ha mégsem jutnék el addig. És van még a tarsolyban egy lehetséges tragédia, de az átcsúszik az új évadra. Zsolték terve katasztrófába fordul, hála Nórának, de a folyomány szintén a friss eresztés gondja lesz. Ahogyan Vilmos sorsa is, akit a nem várt tragédián borzalmon túl is érnek megpróbáltatások.
Puff, egy szóismétlés majdnem már a lead-ben is. Nem baj, lesz még rosszabb is. Szóval. Elsőként Miklósék bosszúhadjáratáról, mert az még elébb történt. Valter leszerepelésével még nem ért véget a történet, és Zsolti egyre csak a megoldáson gondolkodik. Végül abban maradnak az amorózóval, hogy ő bevall mindent Klaunak, hátha menteni tudja a helyzetet. De nem. Klaudia hallani sem akar többet az elkövetőről. Nem úgy Nóri, aki elhatározza, hogy bebizonyítja a családi cégtagoknak az ügyvezetői alkalmasságát, amihez egy jó ingatlan-projektre van szüksége. Attila felveti neki Valter parlagon fekvő épületét, ami megfelelő lehet egy törekvő ingatlanfejlesztő cég portfóliójába. Nórának megtetszik az ötlet, és minél hamarabb meg akarja ismerni az eladásra kínált házat. Egy pillanatig – tényleg csak egy pillanatig - úgy tűnik, Valter egyedül akar megtollasodni a bizniszen, de lehet, ezt csak én találtam ki, annyira habozott telefonért nyúlni. Aztán mégis szól Zsoltnak a történtek roppant kellemetlen alakulásáról, hiszen ha Nóra rászáll az adásvételre, együtt bukhatnak mindannyian. Az pedig rászáll. Mikor Valter érthetetlen módon ódzkodik még megmutatni is a házat, felveti, hogy személyesen is találkozna a villa svájci tulajdonosával. Zsolt és Miki megrémülnek, de egyelőre nem tudják elhárítani a határozott ügyvédnő érdeklődését az ígéretes üzletről. No, majd ezt is megoldja a történetfolyam, legalábbis egy időre. Hű, szeptembertől minden milyen izgalmas lesz! (Majd rájössz. – mondja a kisördög) Zsoltnak azonban még otthon is küzdeni kell, hiszen Zsófi az elhagyás szélén ingadozik. Vagy mi. Kinga tanácsára bepróbálkozik a családi tanácsadás intézményével, mert már nem bírja Klaudia kárörvendő baszogatásait sem. Sikerül, így Zsófi egyelőre marad, és megpróbálják a tanácsadást. Legyen inkább lelki segély.
 
Kamilla továbbra sem áll szóba Nikolettel, sőt, haza kíván költözni a szüleinek tartott egyedekhez. Kami rettentő rosszul viseli a helyzetet, pedig Imre egy bőrpapuccsá változik, és mindenben segíteni próbál, bár nehezen bírja. Ezek tetejében Kamilla szülei is a lány oldalára állnak, és lányukat hibáztatják a történtek miatt. Kamilla rohadék módon a gyámügyet is ráküldi anyjára, de Imrével kimagyarázzák magukat. Nikolett időközben rászokik az Imrus beteg vállára felírt nyugtatókra, ezért bekapkodja őket, így, mikor Iminek sajogni kezd amúgy gyógyulófélben lévő testrésze, csak idegességgel tudja tompítani a fájdalmat. Hamar leveszi a pályát, és Orsival beszéli meg a dolgot, aki több bizalmat kér Nikolettnek, aki közben egy rendelőben hazudozik újabb adag fájdalomcsillapító érdekében. Imre félreérti Orsi szavait, és felforgatja a lakást dugi gyógyszerek után kutatva, de hiába, mert a keresés végén érkezik meg Niki, aki új gyógyszereit a már átnézett területen rejti el. Orsi lebaltázza nevelt fiát az átgondolatlan cselekedet miatt, s így tovább várják Nikolett hétköznapi reakcióit az életre. Jó program. Orsi elég elfoglalt ebben a házban, jó, hogy nem programozó matematikus, mondjuk. Erről jut eszembe Danika! Mióta kiverte a biztosítékot Juliéknál, fokozott figyelem kíséri őt szerettei és a ház részéről, de ő csak rajzolgat, mert az sosem árthat. Az apja folyamatosan zaklatja őt az orvos-látogatás lehetőségével, még Zsuzsát is meghívja az ügy érdekében, de Dániel nem reagál jól a felajánlott segítségnyújtásra. András aztán megörül az új építészjelöltnek, és pár nap nyugalom után lazít a gyeplőn. Azért nem annyira, hogy mikor Julival esti programra megy, ne kérje meg Tildát, hogy beszélgessen fiával, míg odavannak. Eleinte minden jól megy, ám egyszer csak Dani beszélni kezd a tévével, majd darabokra töri egy kéznél lévő baseballütővel, és értelmetlenségeket beszél, csakúgy, mint normális állapotban. Jó kis muri volt.
 
A menekülő Tilda Miklósba fut bele, aki a nap hátralévő részére átvállalja a gondnokságot unokaöccse felett. Az már kitűnik, hogy ebben az évadban Andrisnak és Julinak nem lesz egy normális estéje sem egymásra. Miklósnak viszont kapóra jön Dani bolondórája, lesiet Nórához, és beszámol a skizofrénia-gyanú családi katasztrófájáról. Bejön a számítása, mert Nóra elhalasztja a Valterral másnapra tervezett, nehezen kiharcolt ingatlan látogatását. Dani kijózanodásakor már ott van Orsi is, aki vázolja a fiatalembernek az anamnézist, mire Dani belemegy az orvosi kezelésbe, s a szomszéd közbenjárásával már másnapra időpontot kap. Ide Juli kíséri el a családot, mert Dani is szeretné, s mert kéznél is van, míg Zsuzsának üzenni kell. Dánielről hamar megállapítják, hogy hülye, de azt mondják neki, a másik dolog gyógyszeresen kezelhető. Hogy még jobb legyen, megérkezik Magdi néni is, aki örömmel elfogadja apus új feltételeit, de egy kis csavart is visz a dologba, és kitalálja, hogy új életüket a nekik megfelelő helyen, vidéken teljesítsék ki, az örökölt házacskában. Vili bácsi kis gondolkodás után rábólint az elképzelésre. Addig is, míg elindulnak, Magdus takarít, Vilmos meg segít neki. Jól is indul. Eleinte Attilának is, aki beköltözik Nórához, és örömmel veszi az ágyra helyezett, rém csúnya ajándék nyakkendőt is. Nóra is örül. Aztán elárulja Klaudiának, hogy a nyaktekerészeti mellfekvenc Miklós ajándéka volt, aki sohase hordta, és éppen most akarta kidobni, de nem akarta Attila rossz kedvét elrontani. Izgi. Ahogy a vaxsora is a Rózsában, ahol Miklós nem hagyja ki a nyakkendő által feldobott labdát, és végigver verbálisan a díszes társaságon. (Klaudia is ott van.) Attila zokon veszi Nórától a diszkrét hallgatást, és megsértődik. Jól indul közös életük. Ja, Mikinek. Zsolt próbálkozása viszont gyengén sikerül, miután egy szánalmas gyerekkori élettörténettel próbálja megetetni a terápiás szakembert, aki rajtakapja hazugságán. Pedig Zsófi már majdnem sírt is! Felháborodva hagyja ott a pszichológust, mire Zsófi belátja küzdelme értelmetlenségét, és elhatározza, hogy otthagyja Zsoltot. Nem biztos, hogy így volt, de így logikus. Jó lesz ez! Akkor térjünk át Juliékhoz, ahol Vanda kerül megint tevékeny szerepkörbe.
 
Először is, megkapja Tildától Linda topját, mire foglalkoztatni kezdi őt Botond új nője, e közben Péter öccsének ügyéről sem szeretne lemondani. Egy szerencsés pillanatban megtalálja öccse féltve őrzött Kinga-képét, amit zsarolásra kíván felhasználni, kiváltva vele a házimunkákat. A szégyen miatt Peti belemegy a játékba, de Vanda túllő a célon, ezért a srác elmegy Kingához, és elmond neki mindent. Persze megint ott van Botond is, hogy jót röhögjön. Fogol te félni! Már mondom is. Linda nagyon szeretne már kurelni, ezért osztálykirándulásra pénzt kér atyjától, ki fizet a tudásért, mint a köles. Még plusz pénzt is ad. Boti meg a fizetését kéri el tőle, ő is megkapja, hiába, Zsoltnak mostanában sok a gondja, minek szaporítani? Eddig mindig sikerült Lindának kibeszélni a helyzeteket, mikor Vanda rajtakapta őket Botonddal, vagy, ha nyomozott az új barátnő után, s most is ekként történik. Így kerül Botond és Linda egy külvárosi wellness hotelba. Míg Lindáék kényeztetik magukat Magdi egy szemétért hajol le, és legurul egy olyan hatalmas lépcsőn, ami az udvar kapuján biztosan nem fér be. De hát erről a külső helyszín tehet, nem igaz? Nyakát töri, majd elbeszélget a jóindulatú postással, végül megtalálja Vilmos is, akinek meghal. A halál beálltát Orsi állapítja meg, akit Vanda értesít, miután felsiet a lépcsőn. A kiérkező rendőrök gyanúsnak találják a halál körülményeit, főleg a nemrég újraindított kapcsolatot, ezért Vilmost bilincsben viszik el! Zsolt ezt már nem láthatja, mert őt, a tragédiával (igen!) mit sem törődve Vanda értesíti hosszas – különösen nem részletezett (de volt benne kilesett weboldal, telefonálás, iskolatárs-kérdezés,következtetés) – nyomozati eredményéről, s már rohan is a gyanúval megjelölt motel felé. No, megint csak nem jött össze! Szegény Lindus szűzen fog meghalni, nem úgy Botond, akit Zsolt némi számonkérés után egy elegáns mozdulattal kihajít a szálloda erkélyéről az ismereten mélybe! Ahogy az írókat ismerem, biztosan lesz ott egy medence, vagy cirkuszi sátor, s élvezhetjük tovább a sorozatot Botonddal, ám már nagyanyja nélkül. És vége. Ja, nem, közben újraindult.
háopépé
2009.09.02
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.