Kovács Krisztián a XI. kerületből
|
Májusi nagyinterjúnk után már csak idő kérdése volt, mikor csapunk le a FISH! zenekar frontemberére, Kovács Krisztiánra, hogy kedvenc budapesti helyeiről faggassuk. Az egyik leglazább magyar zenekar hasonlóan laza énekese civilben a nyugodt környékre esküszik, ahol azért egy-két kocsma is akad elvétve.

Kapcsolódó cikkek

- Amikor a fotózást szerveztük, azonnal rávágtad, hogy a XI. kerületben legyen, ahol gyerekkorod óta élsz. Milyen kedvenc éttermeid, kocsmáid vannak itt? 
 
- A kedvenc éttermem egy friss szerelem, a neve Vakvarjú, nem messze a Kondorosi uszodától és onnan, ahol én is lakom. Kb. egy éve nyitott, nekem egy hatalmas felfedezés volt fél évvel ezelőtt – legalább kéthetente eszem itt. Kocsmafronton már nehezebb az ügy, főleg amióta bevezették a kerületben az alkoholtilalmat, ami este tízig engedélyezi a helyek számára a nyitva tartást, és amit én állatira sérelmezek és kikérek magamnak. A város egyik emblematikus helye, az Aranykorsó is sajnos bezár este tízkor, pedig ez egy mentsvára volt a hajnali részegeknek, köztük sokszor az én társaságomnak is. Este tízig a szocializmusból itt ragadt Alba Regia és Rege is biztos pontok, a Budafoki út és a Bartók Béla úti sörözők szintén. A ZP-ben tíz évvel ezelőtt mi adtuk az első koncertet, heti kétszer DJ-ztem is nyáron, de már nem nekem szól ez a hely, az A38 teraszán vagy a Tranzitban viszont nagyon jó meginni egy hideg sört. A XI. kerületben még azt is nagyon szeretem, hogy lehet sportolni, amit már el is kellene kezdenem. Szórakozóhelyből nincs túl sok itt, de ezt nem is bánom, a tevékenységeimből adódóan épp elég buliban veszek részt, nem baj, ha otthon és a környezetemben nyugi van.  
 
- Mi az, amit szeretsz Budapestben? 
 
- A szűkebb lakókörnyezetemből kiindulva szeretem, hogy vannak részei, amik olyanok, mint egy kisváros. Budapestet éjszaka különösen szeretem, aki éjjel bringázik a Duna-parton, azonnal látja, mennyire csodálatos – de azt utálom, hogy élhetetlen. A múltkor elindultam autóval és egy öt kilométeres utat nem tudtam megtenni egy óra alatt. Ez elég szomorú, és a város imázsának sem tesz túl jót, bár lehet, hogy a fiatal külföldi turistákat pont nem érdekli, hogy a város télen-nyáron fel van túrva.  
 
- Van olyan külföldi vagy vidéki városban látott dolog, amit szívesen látnál Budapesten?  
 
- A berlini közlekedést, a prágai kocsmakultúrát és egy spanyol kisváros hangulatát is Budapestre hoznám, utóbbi nagyon jól jönne a peremkerületekben. Vidéken sokan játszunk a zenekarral, nagyon szeretünk körülnézni: kisebbek a városok, tíz perc alatt bárhová el lehet jutni. Debrecent, Pécset, Sopront nagyon szeretem, az ottani „emberi lépték” hiányzik nekem a fővárosból. Bár a Feneketlen-tó ilyen szempontból pont kivétel, régen mindig ide hoztam a csajaimat.  
 
- Milyen terveid vannak őszre? 
 
- Májusban jött ki az új lemez, ezt eddig csak fesztiválokon mutattuk be, az őszi klubkoncerteken majd kiderül, hogy ott is olyan jól működik-e. Szeptemberre pihenőt terveztünk, de tele lettünk koncertekkel, amit cseppet sem bánunk, emellett készül az új klip, amit a nyári koncertekből vágunk össze, kicsit road movie jelleggel. Senior Halként hetente felbukkanok itt-ott a fővárosi klubokban, és egy országos tehetségkutató, a BZF házigazdája leszek, immár harmadik éve.  
2009.10.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.