Berger Dalma első budapesti munkahelye
|
Berger Dalma le sem tagadhatná, hogy nyughatatlan lélek: az Esclin Syndo, a Realistic Crew és a Singas Project énekesnője Pécsett nőtt föl, alapított zenekart, Londonban kalandozott egy ideig, most pedig Budapesten él és dolgozik következő formációján, mely a Volkova Sisters nevet viseli.
- Az A38-on fotóztunk, ami az egyik kedvenc budapesti szórakozóhelyed. Miért szereted?
 
- Az A38-hoz személyes kötődés fűz. Itt volt az első munkahelyem, amikor Budapestre költöztem, és sok barátság kezdődött itt. Másrészt a koncerthangzás miatt. Ez itt ugyanis az országban az egyik olyan (vagy talán az egyetlen) hely, ahol minőségi hangzásra törekednek, és ebben a hajó szervezői abszolút partnerek.  
 
- Pécsett nőttél fel, alapítottál zenekart, majd egy kis londoni kitérő után Budapestre költöztél. Mit szerettél meg ezekben a városokban, melyek a kedvenc helyeid itt, és mi az, amit szívesen Budapestre hoznál akár Londonból, akár Pécsből? 
 
- Minden városnak más volt a funkciója az életemben, és egy másik fejezetet képvisel, nem nagyon lehet őket összehasonlítani, és nem is szabad. Az egyetlen dolog, amit sokáig hiányoltam Magyarországról, az a flapjack (angol édesség, hasonlít a müzliszelethez – a szerk.), de hál’ isten pár éve már nálunk is lehet kapni...  
 
- Mit szeretsz Budapestben és mi az, ami nagyon zavar benne?  
 
- Hát, Újonc Petinek van erről egy verse – Budapestről –, tessék meghallgatni! :)  
 
- Mennyire fontos számodra a városi lét – hogyan képes inspirálni a téged körülvevő tér?  
 
- Máshol nem éltem, úgyhogy nem igazán tudom, milyen lehet mondjuk egy erdőben eltölteni a gyerekkorod, biztos más, és mivel nem volt benne részem, ezért vágyom rá nagyon, hogy valami mást is kipróbálhassak.  
 
- Az Esclin Syndo mellett a Realistic Crew és a Singas Project énekesnője is vagy. Hogyan osztod meg az idődet ezen zenekarok között, melyik élvez közülük most éppen prioritást? 
 
- Nincs prioritás, mivel párhuzamosan mindegyik zenekarral van feladat. Próbálok mindenhol ott lenni és kivenni a részem a munkából, mindhárom csapat kitapasztalta már az évek során, hogy körülbelül mennyit kaphat belőlem:)  
 
- Korábban Nanushka modellje voltál, mostantól a MONO Nubu-kollekcióját népszerűsíted. Miért tetszenek a Nubu ruhái, és milyen stílusok jönnek be?  
 
- Nanushkával abban állapodtunk meg, hogy segítenek öltöztetni, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a ruháikat viselhettem, a modell azért egy kicsit erős kifejezés. A Nubu teljesen más tészta, más csapat, és más terveink vannak együtt, ez egy sokkal többrétű együttműködés lesz a jövőben.  
 
- Milyen terveid vannak az elkövetkező pár hónapra?  
 
- Most egy új saját projecten dolgozunk Sándor Danival (Esclin Syndo) és Kovács Gergely, Geriszonnal (Soerii és Poolek, Bootsie Quartett), amely a Volkova Sisters név alatt lát napvilágot a közeljövőben. 
2009.11.02
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión