Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Az Európai Filmdíjak 2009 jelöltjei
|
Az Európai Filmakadémia és az EFA Productions a Sevillai Filmfesztiválon hozta nyilvánosságra a 22. Európai Filmdíjak jelöltjeit az elmúlt hétvégén. Szintén november 7-én debütált az Európai Filmdíjak új honlapja, a www.europeanfilmawards.eu.
Az Európai Filmakadémia több mint kétezer tagja ezt követően szavaz majd és dönt a győztesekről. A díjazottak pedig december 12-én, Bochumban vehetik át elismeréseiket. A jelöltek között idén több, számos más fesztiválon már bizonyított alkotást találunk, hiszen nominációt kapott a Cannes-ban és Edinburgh-ban díjazott Fish Tank, a magyar mozikba november 12-én érkező, cannes-i nagydíjas A próféta, a Golden Globe- és Oscar-nyertes A felolvasó, a nyolcszoros Oscar-díjas Gettó milliomos és az Arany Pálma-tulajdonos Haneke-mű, a Das weisse Band is. 
 
A legtöbb jelöléssel, szám szerint hattal A próféta büszkélkedhet, a Gettó milliomos öt, a Das weisse Band pedig négy nominációt érdemelt ki. De a jelöltek listájára olyan kisebb produkciók is felkerültek, mint például a hazánkban is bemutatott Vénasszonyok nyara. A két közkedvelt rendező, Pedro Almodóvar és Lars von Trier régen várt új alkotásai (a Megtört ölelések, illetve az Antichrist) azonban a legjobb film kategóriájában nem kaptak nominációt, a kisebb kategóriákon kívül „csak” a legjobb rendezők között jelölték őket. 
 
Van olyan is, aki pedig egymaga több filmjével is felhívta magára a figyelmet: Anthony Dod Mantle mind az Antichrist, mind a Gettó milliomos fényképezésével versenyez a legjobb operatőrök között (esélye azonban ettől nem lett nagyobb, mivel a két külön teljesítményt egy jelölésnek vették a szervezők). A jelöltek listájára két igen fiatal, 20 év alatti művésznek, az 1990-es születésű brit Dev Patelnek és az ugyanabban az évben született német David Krossnak is sikerült felkerülnie: előbbi ifjú színész a Gettó milliomos, utóbbi A felolvasó főszereplője. 
 
 
A fontosabb jelölések a következők: 
 
A legjobb európai film: 
Fish Tank (r.: Andrea Arnold, Nagy-Britannia) 
Engedj be! (Lat den rätte komma in, r.: Tomas Alfredson, Svédország) 
A próféta (Un prophéte, r.: Jacques Audiard, Franciaország) 
A felolvasó (The Reader, r.: Stephen Daldry, Németország–Nagy-Britannia) 
Gettó milliomos (Slumdog Millionaire, r.: Danny Boyle, Egyesült Királyság) 
Das weisse Band (r.: Michael Haneke, Németország–Ausztria–Franciaország–Olaszország) 
 
A legjobb európai rendező: 
Pedro Almodóvar (Megtört ölelések
Andrea Arnold (Fish Tank
Jacques Audiard (A próféta
Danny Boyle (Gettó milliomos
Michael Haneke (Das weisse Band
Lars von Trier (Antichrist
 
A legjobb európai színész: 
Moritz Bleibtreu (A Baader Meinhof csoport
Steve Evets (Barátom Eric
David Kross (A felolvasó
Dev Patel (Gettó milliomos
Tahar Rahim (A próféta
Filippo Timi (Vincere
 
A legjobb európai színésznő: 
Penélope Cruz (Megtört ölelések
Charlotte Gainsbourg (Antichrist
Katie Jarvis (Fish Tank
Yolande Moreau (Séraphine
Noomi Rapace (Män som hatar kvinnorThe Girl with the Dragon Tattoo
Kate Winslet (A felolvasó
 
A legjobb európai forgatókönyvíró: 
Jacques Audiard és Thomas Bidegain (A próféta
Simon Beaufoy (Gettó milliomos
Gianni di Gregorio (Vénasszonyok nyara
Michael Haneke (Das weisse Band
 
A legjobb európai operatőr Carlo Di Palma-díja: 
Christian Berger (Das weisse Band
Anthony Dod Mantle (Antichrist és Gettó milliomos
Makszim Drozdov és Aliser Kamidkodzsajev (Bumazsnyij szoldatPaper Soldier
Stéphane Fontaine (A próféta
 
Az Európai Filmakadémia Prix d’Excellence nevű díja: 
Francesca Calvelli (vágó, Vincere
Catherine Leterrier (jelmeztervező, Coco Chanel
Waldemar Pokromski (smink és haj, A Baader Meinhof csoport
Brigitte Taillandier, Francis Wargnier, Jean-Paul Hurier és Marc Doisne (hang, A próféta
 
A legjobb európai zeneszerző: 
Alexandre Desplat (Coco Chanel
Jakob Groth (Män som hatar kvinnor – The Girl with the Dragon Tattoo
Alberto Iglesias (Megtört ölelések
Johan Söderqvist (Engedj be!
 
 
A további jelöltekről a http://www.europeanfilmacademy.org/the-european-film-awards/nominations/ vagy a http://www.europeanfilmawards.eu/en_EN/nominations/films címen olvashatunk. 
 
 
 
(ARIFF) 
 
 
2009.11.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.