Miután közreműködött Odett bemutatkozó lemezén (Pontos), és felvette állandó zenekarával, a GumiZsuzsival közös első, helyenként egyenetlen albumát (Kaucsuk Suzie), Eszter ismét maga felé hajlította kezét, és elkészítette a Rövidtáv folytatását.
Tizennégy új dala továbbra is elsősorban a párkapcsolatok ezer színben játszó érzelemskálájának szeret-nemszeret virágszirmait tépdesi, az élményeket, érzéseket és gondolatokat hol a maguk nyersességében, hol (néha meghökkentően szép) egyedi költői képekbe fonva ("Lányok jönnek meztelen / S a mezítelen talpak nyomán / Földből nőnek angyalok / Ha megérnek, leszedem őket / S telehintem velük a földet"- Hajó És Szekér), miközben azért a humornak és öniróniának is teret ad (Olajfolt).
A lemez gitárral, bőgővel, hegedűvel, csellóval, harmonikával és dobbal akusztikusra hangszerelt anyaga szinte teljesen kiegyensúlyozottan élvezetes, olyan maradandó nyomokat hagyó dalokkal, mint a Tánc elmélázóan édes-bús tangója, a Szemed incselkedő és a Dadamm csalódástengerben fürdő sanzonja, a megnyugvó Hajó És Szekér szépsége, valamint a Mostantól őrült tangókavalkádja, egyedül a Búcsú Dal közhelyrengetegét kellett volna lefelejteni róla.
Az egységből két - szintén remek - szám lóg ki valamelyest: a korai Kispálokat idéző, szambás lüktetésű Anna Álma játékos álomjelenete és az egyszerre súlyosan borús és extatikusan felemelő Gyógyír akusztikus rockja. A két track elég furcsán hat egymás után, a felszabadult vidámságból talán nem rögtön a depresszióba kellene átesni, a fordított sorrend valószínűleg szerencsésebb lett volna e két lélekig hatoló szerzemény esetében.

Linkek
Kapcsolódó cikkek
1 komment|Szólj hozzá!
hibátlan szöveg, az egy szem "track" szót leszámítva.
Eszternek meg gratula, Pécs reprazent :)

karcos
|
2010-01-04 17:46:53
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek