Ben kedvenc budapesti helye
|
A héten a VIVA műsorvezetőjét kérdeztük Budapestről a kedvenc helyén, a Tranzit kávézóban, mely a régi buszállomás helyét vette át a Kosztolányi Dezső téren.
- Miért éppen a Tranzitban fotóztunk téged? Miért kedveled ezt a helyet, és mióta ismered?
 
- Körülbelül fél éve járok erre a helyre. Egy nagyon kedves barátom vitt el engem. Azért szeretem, mert laza, családias, és mindig jó a hangulat. Kedvesek a kiszolgálók, ami nagyon fontos. Gyakran beülök, ha a laptopomon van dolgom. Iszom egy kávét, eszem egy szendvicset, közben pedig dolgozom. Sőt van egy kivetítő ebben a kávézóban. Az egyik barátnőm azt kérte anno szülinapjára, hogy nézzük meg a kedvenc filmjét. Arra gondoltam, otthon snassz lenne, ezért meglepetésből kibéreltem a „mozis” részt a Tranzitban. Beléptünk, mondtam, hogy üljön le a kanapéra, hoztam neki egy pokrócot, forró csokit, egy kis ajándékot, majd elindítottam a filmet. Nagyon jól sikerült szerencsére…  
 
- Mi a véleményed Budapestről általánosságban; szerinted egy fejlődő vagy inkább stagnáló város? Mi a legnagyobb pozitívuma és negatívuma? 
 
- Szerintem a világ egyik legszebb városa Budapest. Főleg éjszaka, amikor ki van világítva minden. Meseszép. Lassan fejlődő városnak tartom Budapestet. De mélyebben nem mennék ebbe bele, ez nem az én posztom. Negatívumról ne beszéljünk. Nézzük inkább a szép dolgokat. A legnagyobb pozitívum a városban rejlő lehetőség. Gondolok itt sportra, munkára, bulira, szabadidős tevékenységekre, vásárlásra és egyebekre.  
 
- Milyen egyéb nagyvárosokat szeretsz? Inkább külföld vagy belföld?  
 
- Imádok vidéken lenni. Legyen az belföld vagy külföld. 10 évet éltem Németországban, abból 5 évet egy faluban. Imádom a hangulatát. Mindenki ismer mindenkit. Nyugalom van. Mezítláb lehet biciklizni. Kézzel csináljuk a bodzaszörpöt, amit előtte az erdőben szedünk. Ilyet máshol nem él át az ember, csak vidéken.  
 
- Autó- vagy bringapárti vagy?  
 
- Több mint 5 éve van jogsim, imádok vezetni. De itt Budapesten jobban preferálom a biciklit, de leginkább a robogót. Ahogy jobb lesz az idő, kétkerekűre pattanok. Így sokkal több programot be tudok vállalni napközben, mert pikk-pakk oda érek bárhova. Mondjuk volt már, hogy nagyon megáztam, de annak is megvan a hangulata.  
 
- A VIVA tévénél nagyon sokféle műsorban láthattunk/láthatunk téged. Melyik a kedvenced, melyiket csinálod a legszívesebben? 
 
- Az egyik kedvencem a Megálló. Minden héten más városban vagyunk. Rengeteg új embert és települést ismerek meg. A stábbal sokat hülyülünk. Emellett közvetlen visszajelzést kapok a nézőktől. És persze a műsor stílusa is közel áll hozzám. A másik nagy kedvencem az Interaktív. Imádok élő műsort vezetni. Különös pikantériája van. Mindig történik valami váratlan eset, amit le kell reagálni. Imádom az ilyen helyzeteket. Rengeteget lehet tanulni belőle.  
 
- Ha bármilyen műsort készíthetnél, milyet csinálnál? 
 
- Ebben az évben továbbra is tanulni szeretnék minden téren. Sok rutint szerezni. Boldog vagyok itt a VIVA-nál. Nagyon jó a közösség. Bízom benne, hogy sok új feladatot kapok a csatorna vezetőitől. Hosszú távra is vannak terveim, pl. egy német, Stefan Raab-féle show-műsort vezetni. De addig még sokat kell tanulnom… 
2010.02.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
Tagok: túl az 1 millión