Azt azért Scott is érezte, hogy ha már a kissé elhasznált, mégis patinás Robin Hood-legendáriumhoz nyúl, akkor muszáj lesz valami egészen újat felmutatnia. Készülő filmje első változatában az eddig gazfickóként megjelenő nottinghami seriff lett volna a jófiú, Robin Hood pedig a rossz, sőt olyan verzió is felmerült, hogy mindkét karaktert a producerként is buzgólkodó Russell Crowe alakítaná. Mindkét lehetőség izgalmasan hangzik, ám a dologból végül az sült ki, hogy Robinunk a történet kezdetén még korántsem nemes alkat: közkatonaként bunyózik, és konkrétan itt a piros hol a pirost játszik, majd a százéves háborúból úgy cseppen Nottinghambe, hogy elhullott feljebbvalója páncélját és azonosságát veszi fel, majd kegyes csalásként beköltözik a nemesúri uradalmába és nejének (a mindig lebilincselő Cate Blanchett) ágyába.
 
Eközben a köztudottan csalárd franciák egy áruló segítségével taszítanák le a trónról az akaratgyenge János királyt, és hát kire esne a haza megmentése, mint a köznép ambíciózus fiára? A felállás a szintén Sir Scott rendezte Mennyei királyságból lehet ismerős – és némileg a Lovagregényből is –, az eddigi legkorosabb Robin Hoodként feszítő Crowe pedig a Gladiátort hozza még hanghordozásában is, meglepő módon a francia invázió lebonyolításában még a Ryan közlegény megmentése is visszaköszön, és csak a helyszűke miatt nem idézünk még 5 alkotást. Vagyis ez Robin Hoodként tényleg új, de közelebbről nézve aligha, a csatákra pedig annyit kell várni, hogy rücskös lesz tőle az ember feneke.