Glenn Brown a kilencvenes évek brit festőgenerációjának egyik legsikeresebb alakja, aki kizárólag ismert és kevésbé ismert festményeket, illusztrációkat reprodukál, lát el új értelemmel és érzelemmel.
Kapcsolódó cikkek
A Ludwig Múzeumban látható életmű-kiállítására a világ legnagyobb kortárs gyűjteményeiből és hollywoodi sztároktól érkeztek meg a szuper-összegekért biztosított, aprólékosan kidolgozott, tükörsima felületű festményei, melyek mindegyike titokzatos, kissé nyugtalanító, gondolatébresztő. Csakúgy, mint maga a művész, aki fényképezni ugyan nem hagyta magát, de egy rövid interjúra azért sikerült rávenni.
- Milyen szót használ szívesen az alkotásaira, hiszen azok jóval többek puszta reprodukcióknál?
- Rengeteg módon leírhatjuk őket: használhatjuk a reprodukciót vagy az eltulajdonítás, a másolás, akár a lopás szót is – (mondja ironikus angol humorral a kordbársony zakót viselő, láthatóan kissé zárkózott, 44 éves művész.)
- Akkor talán maradjuk a reprodukciónál vagy az újraértelmezésnél, bár ha már szóba jött, 2000-ben, a Turner Prize-ra nevezett The Loves Of the Shepherds című festménye kapcsán plágiummal vádolták meg.
- Bárki, aki megnézi az eredeti illusztrációt (a Robert A. Heinlein Double Star című sci-fi regényéhez készült Anthony Roberts-könyvborítót), ami 30x20 centiméteres, az láthatja, hogy a részletek egyáltalán nincsenek kidolgozva, a perspektíva sem igazán jó, és ha azt a képet felnagyítanánk 2x3 méteresre, abszolút szörnyen nézne ki, sőt valójában teljesen érdektelen lenne.
- Szóval nem bánta meg a felhajtást? Talán még jót is tett a népszerűségének.
- Nekem nagyon tetszett az a kép, és igazából nem bántam meg a problémákat, amiket okozott. Nem igazán rajongok a népszerűségért, de persze volt a dolognak jó oldala is. Talán csak az ügyvédekben nem bízom már annyira, de még az is jó lecke volt.
- Készített reprodukciókat Dali, Rembrandt, Velázquez, Frank Auerbach, John Martin képeiről, sőt még Székely Bertalan egy festményéről is. Miért érdekesek ezek a sci-fi-borítók egy festő számára?
- Az eredeti sci-fi-illusztrációk célja, hogy izgalmasak legyenek, hogy tíz másodperc alatt felkeltsék az érdeklődésünket. Sokkal gyorsabban kell az üzenetet közvetíteniük, mint a festményeknek, amiket jóval tovább kell nézni, több részletet tartalmaznak és sokkal titokzatosabbak, furcsábbak. Voltak számomra olyan izgalmas elemei az illusztrációknak, amiket mélyebb tartalommal akartam ellátni.
- Hogyan választja ki, hogy miről készít reprodukciót?
- Gyakran évekig is ott lapul egy kép, egy alkotás a stúdiómban, amiben van számomra valami izgalmas, rejtélyes. Alapvetően mindig azt kell kitalálnom, hogyan változtassam meg a képet – legyen szó egy csendéletről vagy egy portréról –, és onnantól már arról szól a dolog, hogy én mit akarok elmondani vele.
- Hogyan kezd hozzá? Elmegy és megnézi az eredetit?
- Előfordul, hogy elmegyek megnézni őket, de gyakran pici, rossz minőségű reprodukciókat használok fel, mert azok is elég információt tartalmaznak számomra, és gyakran csak a legalapvetőbb körvonalakat használom. Lehet, hogy elkezdek vázlatokat, kollázsokat készíteni vagy szó szerint feldarabolom a képet, de az is lehet, hogy számítógépen átvariálom. Ezt a rajzot vagy karikatúrát használom fel, mint a kép alapját.
- Döbbenetes, hogy mennyire sima a képeinek a felülete. Ezt hogyan éri el?
- Nincs mögötte titok vagy újszerű technika, csak annyi, hogy nagyon kevés mennyiségű festéket használok, nagyon kicsi ecsettel dolgozom, és rengeteg munkát fektetek beléjük.
- Évente hány képet fest?
- Körülbelül hatot. Nem is tudnék többet, mert nagyon időigényesek a képeim, és igazából nincs is szükségem rá, hogy ennél többet fessek.
- Biztosan az őrületbe kergetik már ezzel a kérdéssel, de munkái és tudása láttán tényleg felmerül a kérdés, hogy miért mindig más alkotók műveiből indul ki?
- Egészen egyszerűen a festészet maga a festményeim tárgya. Még ha ezt az előttem levő poharat festeném le, akkor is ezt már valaki megtervezte, ez egy létező tárgy vagy ugyanígy, ha egy szobabelsőt festenék le, akkor is azt már valaki létrehozta, ilyen értelemben az sem lenne eredeti festmény. Viszont még ha ezt a poharat vagy termet festeném le, még akkor is lenne valami, amit el akarnék mondani vele, és pont ezek a személyes interpretációk teszik az én munkáimat eredetivé.
- Volt olyan festmény, amivel nem boldogult?
- Persze, rengeteg. Nemrég kezdtem el újra foglalkozni egy Rembrandt-festménnyel, amely a feleségéről, Saskiáról készült. Először körülbelül 10 éve láttam hozzá vázlatokat készíteni róla, de sosem sikerült kitalálni, hogyan csináljam meg. Tíz év kellett hozzá, hogy elég bátor vagy elég bolond legyek, hogy hozzá tudjak nyúlni.
- Azt olvastam, hogy ha egy kép visszakerül a stúdiójába, biztos, hogy változtat rajta valamit.
- Mindig azt gondolom, hogy van mit javítani rajtuk. Ha végigsétálok itt a kiállítótermeken és lenne nálam egy ecset – és persze megengednék –, most is rengeteg dolgon változtatnék.
- Például melyik festményhez nyúlna hozzá?
- Ezt így elég nehéz megmondani, hogy nem állok az adott festmény előtt, de például van egy kép, a The Osmond Family (Az Osmond család), ami egy lábat ábrázol, és van egy vonal a láb körül, ami túl egyenes és nem elég összetett.
- Jelenleg min dolgozik?
- Mostanában? Leginkább bomlásnak indult csúnya, öreg virágokon és csúnya, öreg embereken. Talán mert egészen direkt módon próbálom meg szembesíteni magamat a saját halandóságommal.
GLENN BROWN
1966-ban született az angliai Hexanban. Jelenleg Londonban él.
A londoni Saatchi Galéria által a '90-es években felkarolt fiatal brit művészgeneráció (yBA) egyik legismertebb tagja, Damine Hirst és Tracey Emin mellett.
Dali, Rembrandt, Fragonard művei mellett Székely Bertalan Kisfiú vajas kenyérrel című képét is "feldolgozta".
- Milyen szót használ szívesen az alkotásaira, hiszen azok jóval többek puszta reprodukcióknál?
- Rengeteg módon leírhatjuk őket: használhatjuk a reprodukciót vagy az eltulajdonítás, a másolás, akár a lopás szót is – (mondja ironikus angol humorral a kordbársony zakót viselő, láthatóan kissé zárkózott, 44 éves művész.)
- Akkor talán maradjuk a reprodukciónál vagy az újraértelmezésnél, bár ha már szóba jött, 2000-ben, a Turner Prize-ra nevezett The Loves Of the Shepherds című festménye kapcsán plágiummal vádolták meg.
- Bárki, aki megnézi az eredeti illusztrációt (a Robert A. Heinlein Double Star című sci-fi regényéhez készült Anthony Roberts-könyvborítót), ami 30x20 centiméteres, az láthatja, hogy a részletek egyáltalán nincsenek kidolgozva, a perspektíva sem igazán jó, és ha azt a képet felnagyítanánk 2x3 méteresre, abszolút szörnyen nézne ki, sőt valójában teljesen érdektelen lenne.
- Szóval nem bánta meg a felhajtást? Talán még jót is tett a népszerűségének.
- Nekem nagyon tetszett az a kép, és igazából nem bántam meg a problémákat, amiket okozott. Nem igazán rajongok a népszerűségért, de persze volt a dolognak jó oldala is. Talán csak az ügyvédekben nem bízom már annyira, de még az is jó lecke volt.
- Készített reprodukciókat Dali, Rembrandt, Velázquez, Frank Auerbach, John Martin képeiről, sőt még Székely Bertalan egy festményéről is. Miért érdekesek ezek a sci-fi-borítók egy festő számára?
- Az eredeti sci-fi-illusztrációk célja, hogy izgalmasak legyenek, hogy tíz másodperc alatt felkeltsék az érdeklődésünket. Sokkal gyorsabban kell az üzenetet közvetíteniük, mint a festményeknek, amiket jóval tovább kell nézni, több részletet tartalmaznak és sokkal titokzatosabbak, furcsábbak. Voltak számomra olyan izgalmas elemei az illusztrációknak, amiket mélyebb tartalommal akartam ellátni.
- Hogyan választja ki, hogy miről készít reprodukciót?
- Gyakran évekig is ott lapul egy kép, egy alkotás a stúdiómban, amiben van számomra valami izgalmas, rejtélyes. Alapvetően mindig azt kell kitalálnom, hogyan változtassam meg a képet – legyen szó egy csendéletről vagy egy portréról –, és onnantól már arról szól a dolog, hogy én mit akarok elmondani vele.
- Hogyan kezd hozzá? Elmegy és megnézi az eredetit?
- Előfordul, hogy elmegyek megnézni őket, de gyakran pici, rossz minőségű reprodukciókat használok fel, mert azok is elég információt tartalmaznak számomra, és gyakran csak a legalapvetőbb körvonalakat használom. Lehet, hogy elkezdek vázlatokat, kollázsokat készíteni vagy szó szerint feldarabolom a képet, de az is lehet, hogy számítógépen átvariálom. Ezt a rajzot vagy karikatúrát használom fel, mint a kép alapját.
- Döbbenetes, hogy mennyire sima a képeinek a felülete. Ezt hogyan éri el?
- Nincs mögötte titok vagy újszerű technika, csak annyi, hogy nagyon kevés mennyiségű festéket használok, nagyon kicsi ecsettel dolgozom, és rengeteg munkát fektetek beléjük.
- Évente hány képet fest?
- Körülbelül hatot. Nem is tudnék többet, mert nagyon időigényesek a képeim, és igazából nincs is szükségem rá, hogy ennél többet fessek.
- Biztosan az őrületbe kergetik már ezzel a kérdéssel, de munkái és tudása láttán tényleg felmerül a kérdés, hogy miért mindig más alkotók műveiből indul ki?
- Egészen egyszerűen a festészet maga a festményeim tárgya. Még ha ezt az előttem levő poharat festeném le, akkor is ezt már valaki megtervezte, ez egy létező tárgy vagy ugyanígy, ha egy szobabelsőt festenék le, akkor is azt már valaki létrehozta, ilyen értelemben az sem lenne eredeti festmény. Viszont még ha ezt a poharat vagy termet festeném le, még akkor is lenne valami, amit el akarnék mondani vele, és pont ezek a személyes interpretációk teszik az én munkáimat eredetivé.
- Volt olyan festmény, amivel nem boldogult?
- Persze, rengeteg. Nemrég kezdtem el újra foglalkozni egy Rembrandt-festménnyel, amely a feleségéről, Saskiáról készült. Először körülbelül 10 éve láttam hozzá vázlatokat készíteni róla, de sosem sikerült kitalálni, hogyan csináljam meg. Tíz év kellett hozzá, hogy elég bátor vagy elég bolond legyek, hogy hozzá tudjak nyúlni.
- Azt olvastam, hogy ha egy kép visszakerül a stúdiójába, biztos, hogy változtat rajta valamit.
- Mindig azt gondolom, hogy van mit javítani rajtuk. Ha végigsétálok itt a kiállítótermeken és lenne nálam egy ecset – és persze megengednék –, most is rengeteg dolgon változtatnék.
- Például melyik festményhez nyúlna hozzá?
- Ezt így elég nehéz megmondani, hogy nem állok az adott festmény előtt, de például van egy kép, a The Osmond Family (Az Osmond család), ami egy lábat ábrázol, és van egy vonal a láb körül, ami túl egyenes és nem elég összetett.
- Jelenleg min dolgozik?
- Mostanában? Leginkább bomlásnak indult csúnya, öreg virágokon és csúnya, öreg embereken. Talán mert egészen direkt módon próbálom meg szembesíteni magamat a saját halandóságommal.
GLENN BROWN
1966-ban született az angliai Hexanban. Jelenleg Londonban él.
A londoni Saatchi Galéria által a '90-es években felkarolt fiatal brit művészgeneráció (yBA) egyik legismertebb tagja, Damine Hirst és Tracey Emin mellett.
Dali, Rembrandt, Fragonard művei mellett Székely Bertalan Kisfiú vajas kenyérrel című képét is "feldolgozta".
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek