Április 15-én, csütörtök délelőtt Párizsban kihirdették a 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogamjaiba meghívott filmalkotások listáját. Az előkelő válogatásban Kocsis Adrienn új alkotása, a Pál Adrienn is helyet kapott.
A hivatalos versenyprogram 16 filmje közt olyan alkotók kelnek versenyre alkotásukkal, mint a brit Mike Leigh, az amerikai Doug Liman (aki most debütál Cannes-ban), Abbas Kiarostami vagy Kitano Takeshi. Woody Allen és Oliver Stone legújabb munkáit (You Will Meet a Tall Dark Stranger, illetve Tőzsdecápák: A pénz nem alszik) pedig versenyen kívül fogják vetíteni a május 12-én induló neves fesztiválon.
Az Arany Pálma sorsáról döntő, Tim Burton elnöklete alatt működő nemzetközi zsűrihez olyan sztárok csatlakoztak, mint Benicio Del Toro és Kate Beckinsale, a mustra háziasszonya pedig Kristin Scott Thomas lesz. Az Arany Pálmáért a fentieken kívül olyan további rendezők versengenek, mint a dél-koreai Lee Chang-dong, a francia Bertrand Tavernier és Xavier Beauvois vagy a mexikói Alejandro González Inárritu.
Cannes a legrangosabb filmfesztivál minden filmes mustra közül – minden évben több, mint 33 ezer látogatót vonz. Tavaly – mint arról korábban beszámoltunk – az osztrák Michael Haneke drámája, A fehér szalag nyerte a cannes-i fődíjat. Idén egyébként Ridley Scott Robin Hoodja nyitja a május 23-ig tartó eseményt.
A csütörtöki sajtótájékoztatón hirdették ki az „Un certain regard” (Egy bizonyos tekintet) nevű versenyszekcióban szereplő műveket is. Ebbe a válogatásba pedig a magyar Kocsis Ágnes Pál Adrienn című magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült második nagyjátékfilmje is meghívást kapott – ez lesz a film világpremierje.
Hivatalos versenyfilmek:
Tournée (r.: Mathieu Amalric)
Des hommes et des Dieux (r.: Xavier Beauvois)
Hors la Loi (r.: Rachid Bouchareb)
Biutiful (r.: Alejandro González Inárritu)
Un homme qui crie (r.: Mahamat-Saleh Haroun)
The Housemaid (r.: Im Sang-soo)
Copie conforme (r.: Abbas Kiarostami)
Outage (r.: Kitano Takeshi)
Poetry (r.: Lee Chang-dong)
Another Year (r.: Mike Leigh)
Fair Game (r.: Doug Liman)
You. My Joy (r.: Szergej Loznyica)
La nostra vita (r.: Daniele Luchetti)
Csalóka napfény 2. (r.: Nyikita Mihalkov)
La princesse de Montpensier (r.: Bertrand Tavernier)
Loong Boonmee Ralek Chaat (r.: Apichatpong Weerasethakul)
(est.hu összeállítás)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek