Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Tarantino lesz a velencei zsűrielnök
|
Quentin Tarantino, a Ponyvaregény és a Becstelen brigantyk rendezője vezeti majd a nemzetközi zsűrit a 2010. szeptember 1. és 11. között megrendezésre kerülő 67. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon – hozták nyilvánosságra a szervezők.
A megtisztelő feladatot a direktor – aki egyébként állítólag lelkes rajongója az olasz mozinak – a tajvani filmestől, Ang Lee-től veszi át, aki a tavalyi évben döntött a fesztivál díjai, többek közt a nagy presztizsű Arany Oroszlán sorsáról (akkor a Lebanon című izraeli film kapta a fődíjat). 
 
Habár az idei Oscaron Becstelen brigantyk című művével a legjobb rendezés és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában is jelölt alkotót már díjazták a másik nagy mustrán, a Cannes-i Filmfesztiválon (1994-ben a Ponyvaregénnyel elnyerte az Arany Pálmát), a velencei Lidón még sosem szerepelt egy munkája sem versenyben. 
 
Cannes-ban egyébként 2004-ben (éppen tíz évvel győzelme után) Tarantino volt a nemzetközi zsűri elnöke, sőt később mesterkurzust is tartott a neves mustrán, ám a Velencei Filmfesztivál sem lesz teljesen idegen terep a számára: az elmúlt években több retrospektív vetítéssorozatot is ő vezetett fel és mutatott be a Mostrán. 
 
A fesztivál szervezőinek nyilatkozata szerint a Kutyaszorítóban, a Jackie Brown, a Kill Bill 1. és 2. és a Grindhouse – Halálbiztos rendezője „a kortárs filmművészet nagy kreatív figuráinak egyike”, aki „talán az egyetlen amerikai szerző filmes, akiért úgy rajonganak világszerte, mint egy rocksztárért”. A direktor egyébként színészként is tevékenykedik – fölső képünkön a Desperadóban látható. 
 
 
 
(bbc.co.uk, wenn)
 
 
2010.05.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.