...sőt mindent megtesz annak érdekében, hogy ne háborgassa senki és ne űzze ki semmiféle élő vagy holt a kényelmes zugból. Ő maga viszont mindennap kijár a kinti világba és próbál valahogy – félig halott, számkivetett és lenézett páriaként – boldogulni, munkát és élelmet találni. Folytonos keresése és próbálkozásai során elvetődik pornófilmforgatásra, szeretetotthonba, lesz (ál)kínaitanár és a legkülönfélébb emberekkel találkozik – többségük csendes vagy éppen dühöngő őrült. Ám éjszakánként hősünk egy különös temetői társaság berkeiben lel megnyugvást, akik afféle szabadkőműves csoportként tevékenykednek a holtak között.
Mindezen kalandokról a főhős rendkívül zagyva és végtelen monológjából értesülünk, melyben a pont csak a fejezetek legvégén kerül ki a folyamnyi hosszúságú mondatok végére (akkor viszont általában valamiféle kinyilatkoztatásszerűséggel zárunk). Ennek köszönhetően zenei ritmusú, szürreális, sőt már-már dadaista feljegyzést kapunk, melyben állandó az átjárás szakrális és profán között.
A sokféle művészeti ágban tevékenykedő drMáriás (író, zenész, festő, a Tudósok frontembere) a Lomtalanítás, az Egy halott naplója és a Lipót után újabb őrült, meghökkentő regénnyel jelentkezett, amit elsősorban a mindenre nyitottak forgathatnak élvezettel.
Luna Könyvek – Noran Kiadó; 2699 Ft

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek