Matisyahu a XIII. Zsidó Nyári Fesztiválon
Matthew Miller, miután sosem látott színt hozott a bolygó reggae-elitjének soraiba és szakállastul stagedive-olgatott, a zsidó folklórból átmentett szövegekkel és a reggae-t erősítő beatboxszal nem egy ország slágerlistáit mászta meg.
A harmadik nagylemezénél tartó Matisyahu, bár kezdetben főleg jól marketingelhető karakterével került a figyelem középpontjába, mára - különösen a 2006-os King Without A Crown című szám elegáns sikerével a háta mögött - az is kiderült, hogy a külsőségeknél jóval többről van nála szó. A könnyű balladákat, a rootsba kapaszkodó reggae-ket és a dancehall-nekirohanásokat helyükön kezelve váltogató Miller nemcsak feltűnő reklámtábla, de a műfajt értő és érző zenész is. A hiphoprajongó Matisyahu azután fordult komolyabban a hittel erősített élet felé, hogy kirúgták a középiskolából és Izraelbe utazott. Hazatérve maga köré gyűjtött néhány zenészt és pár évvel később meg is jelent a Youth, amit 2006-ban Grammy-díjra jelöltek a Legjobb Reggae Album kategóriában. Az azóta is folyamatosan koncertező Miller és zenekara (a Roots Tonic) nemcsak a legnagyobb fesztiválokon tolja a reggae szekerét, hanem például nemzetünk fővárosában is.
2 komment|Szólj hozzá!
A videó Sony Music Entertainment tulajdonában álló anyagot tartalmaz, aki letiltotta azt az országodban szerzői jogi okok miatt.
Köszönjük szépen :)
Köszönjük szépen :)
Senki
|
2010-08-31 18:23:48
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





