A Budavári Borfesztiválon, Közép-Európa egyik legnépszerűbb rendezvényén évről-évre több tízezren ismerkednek meg a kulturált borfogyasztás művészetével, a borok készítőivel, a magyar gasztronómia és népzene különlegességeivel.
Hagyományosan idén is a Boregyetemmel indul a budavári forgatag, melyen hiteles előadók cserélik a mustfokolót mikrofonra.
A Borkiállítás-és Vásáron borból, dalból, muzsikából, ízletes étkekből bőséges lesz a kínálat. Több mint kétszáz borászat mutatkozik be tizenöt országból, természetesen hazánk borászainak színe-java is képviselteti magát. A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken díjakat nyert borok, valamint készítőik, akik szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A jó borokat jó ételek kísérik: rengeteg ínyenc falat várja a vendégeket, grill- és bográcsételek, balatoni pisztráng, fogas, kemencében sült finomságok, birkagulyás, töki pompos, az édesszájúakat ropogós rétesek, kürtőskalács és szilvalekváros prósza várja.
A színpadokon fellép többek között a Hot Jazz Band, a Benkó Dixieland Band, a Ghymes, a Csík zenekar és az Etnofon.
Természetesen idén sem maradhat el a szüreti felvonulás, mely majd ezer főt megmozgatva pezsdíti fel a várkerület életét. A menetet a vendégrégió hagyományőrzői, a magyarországi borvidékek elöljárói, borrendjei, borbarát egyesületei, valamint a borrégiókat képviselő néptánc együttesek tagjai alkotják.
A gálakoncert idén is a Művészetek Palotájában kápráztatja majd el közönségét a magyar nemzeti romantika legendás nagyjaival. A koncerten Erkel, Dohnányi, Liszt és Kodály művei az Óbudai Danubia Zenekar előadásában lesznek hallhatók.
Szalay Zoltán fotókiállításán pedig múltidéző képek lesznek láthatók a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlaton egy-egy tájegység, népcsoport hagyományait, tárgyi kultúráját, szokásait ismerhetjük meg.
A programsorozat szeptember 8-tól 26-ig, a Borkiállítás-és Vásár pedig szeptember 8-tól 12-ig látogatható.
Részletek: www.aborfesztival.hu
A fesztivál kritikája a www.revizoronline.com oldalon olvasható.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek