Kedd este kőkemény riffektől visszhangzik majd a Petőfi híd budai hídfőjének környéke, ahol meglehetősen ritka budapesti koncertjeinek egyikét celebrálja a Vörös András vezette Superbutt.
Linkek
Ráadásul nem is hétköznapi felállásban, hiszen a nagy zúzás közepette jó néhány meglepő vendég is tiszteletét teszi majd a színpadon.
Az addig még rendben lenne, hogy a crossover-metálos AWS bemelegítője után a húrokba csap az elmúlt egy-két évben (elsősorban családi okokból) a frontemberen kívül teljes tagságát lecserélő zenekar, s az igazán szakavatottak talán még a Clawfinger-énekes Zak Tell feltűnésén sem kapják fel a fejüket (lévén, ő már besegített a 2008-as You And Your Revolution egyik számában is). Csakhogy ezen az estén – egy tavaszi közös turné emlékeinek felelevenítése végett – feltűnik néhány kevésbé metálos fej is, Hajas Gábor (Folkfree), Benkő Dávid (PASO), meg a Hősök személyében.
Mondjuk (a korábban a BPRNR zászlóshajójának számító) Vörösék sosem arról voltak híresek, hogy biztonsági játékot játszanának, Szájon át című EP-jükkel például anno eléggé összezavarták a műfajuk idehaza kötelezően angol nyelvű konvencióit kultiválók hadát, szóval lehet, hogy senki nem fog meglepődni semmin, csak élvezni a lassacskán új, (feldolgozásokat és friss magyar nyelvű dalokat is tartalmazó) dupla-lemezt tervező ötösfogat koncertjét.

1 komment|Szólj hozzá!
Ha nem lehetsz ott nézd a koncertet élőben a koncertblog.hu-n
Life Is Live
Life Is Live
Koncertblog
|
2010-08-24 11:33:12
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek