Fellépők

Kedvenc helyek

Eger lesz a Magyar Dal Napjának fővárosa
|
Idén először ítélték oda a magyar dal fővárosa címet, amelyet Eger nyert el. A hevesi megyeszékhelyen szeptember 12-én 30 fellépőt láthat a közönség városszerte.
Vasárnap a Kis-Dobó téren régizenei együttesek, az Egal Klubban amatőr zenekarok lépnek fel. Az Agria Parkban a gyerekeknek játszanak, a Rádió Eger Színpadon helyi zenekarokkal találkozhat a közönség, a Dobó téri nagyszínpadon pedig a Csík Zenekar, illetve Presser Gábor és barátai szolgáltatják a zenét. Az utolsó fellépő a Kiscsillag lesz. 
 
A számos kísérőrendezvény egyike az a kiállítás, amely a Bródy Sándor Könyvtárban lesz látható Presser Gábor és egri kortársai címmel. Az egri kötődésű ismert előadók között található Cseh Tamás, Koncz Zsuzsa és Kovács Kati; a többi között az ő munkásságukat mutatják be archív dokumentumok, fotók, képzőművészeti alkotások, hanglemezek és használati tárgyak segítségével. 
 
Mint elhangzott, a magyar dal napjához kapcsolódva Egerben kiválasztották a magyar dal borát, amely Lőrincz Györgynek, a 2009-es esztendő Év Borászának pincéjéből kerül ki. Ugyancsak pályázatot írtak ki a magyar bor dalára, amelyre tizenegy kandidáló közül Huzella Péternek, a Kaláka együttes egykori tagjának szerzeménye lett a befutó. Természetesen ez is hallható lesz a fesztiválon. 
 
Budapesten kívül idén tíz vidéki település ad otthont a magyar dal napja koncertjeinek szeptember 12-én. A kezdeményezés egyik fő célja, hogy az ismert fellépők mellett mindenütt helyi előadók, tehetségek is koncertezzenek. Először állít színpadot Boldog, Debrecen, Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Szentendre és Szombathely; országszerte 33 színpadon szólhat vasárnap a magyar dal. 
 
Az először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján megrendezett magyar dal napja koncertjeire tavaly már országszerte 25 helyszínen mintegy 45 ezren látogattak el. 
2010.09.06
|
1 komment|Szólj hozzá!
persze, a Kocsmazaj... ;-P :-)
a http://www.music.hu/news.php?cikk=9346 - tétel

nem visz át semmi beírást! :(((
hall-gat-Ó
|
2010-09-07 18:38:01
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión