Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

A bajusszal nyit a Harlekin
|
Eger, Harlekin Bábszínház, 2010/2011-es évad
Az idei évad egy klasszikussal, Arany János: A bajusz című darabjával indul az egri Harlekin Bábszínházban. Ebben az előadásban a bábszínészek nem a bábokat mozgatják majd, hanem ők maguk perdülnek táncra a színpadon.
A fantasztikus koreográfiával gazdagított különleges előadás igazi csemegét ígér. A bemutató előadás október 3-án, vasárnap, délután 15 órakor kezdődik.
 
Ebben a félévben állítják még színpadra a Mese az állatokról és a bárányfelhőről című láncmesét, amelynek érdekessége, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt bábszínházi-rendező szakos hallgatója közösen rendezi a történetet. 
 
Persze ezeken kívül is rendkívül széles a repertoár, hiszen szinte példa nélküli, hogy egy vidéki bábszínházban 15 színpadképes produkció legyen. Pedig az idei évadban így lesz, hiszen az újonnan bemutatott előadások mellett (A bajusz, Lúdas Matyi, Nils Holgersson, Betlehemi csillag, Mese az állatokról és a bárányfelhőről) műsoron tartják A libapásztorlányt, a Süsü, a sárkányt, a Csillagbajuszt, a Krampusz, aki Mikulás akar lenni-t, a Keresztanyát, A Kis Ida virágai-t, a Mazsolát, a Kippkopp karácsonyát, a Királymeséket és a Világkupát. 
 
n.v.
2010.09.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.

VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda

Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.

Tagok: túl az 1 millión