Bár a darabokra hullott ska/2 Tone csapat tagjai az évek során ilyen-olyan névvariációkban megpróbálták folytatni, a közel teljes eredeti felállás sosem jött össze. Fantasztikus szigetes fellépésük előtt beszélgettünk Horace Panter basszusgitárossal és John Bradbury dobossal. 
 
- A 2007-es Glastonbury fesztiválon 24 év után lépett fel közös színpadon Terry Hall énekes és Lynval Golding – történetesen Lily Allen koncertjén. Volt esetleg az énekesnőnek is szerepe abban, hogy újra összeállt a Specials? 
 
Horace Panter: Nem, szerintem, nem igazán. Lynval volt az, aki mindenkit összeszedett, de legalább 2-3 évbe tellett, míg minden összeállt. Egyetértesz velem? (John Bradburyhez intézve kérdését.) 
 
John Bradbury: Igen, 2007-ben Lynval felhívott, ami már korábban is előfordult a Special Beats kapcsán, de én hallani sem akartam semmiről a Specialsszel kapcsolatban, ha Terry nem volt benne. De most Terry is benne volt.  
 
- Remek dolog újra a színpadon látni a Specials. Miért pont most? És miért nincs itt Jerry (Jerry

John Bradbury

  Dammers, a Specials alapítója, dalszerző, billentyűs)? 
 
John Bradbury: Ez volt a megfelelő idő. 
 
Horace Panter: Igen, a harmincadik évforduló tökéletes időpont volt. (John felé) Észrevetted, hogy kikerültük a kérdés második felét? 
 
John Bradbury: Mire is vonatkozott? 
 
Horace Panter: Jerryre. 
 
John Bradbury: Ühm… 
 
- Terry Hall azt nyilatkozta, hogy az ajtó nyitva állt neki is. 
 
Horace Panter: Ne érts félre, Jerryt is meghívtuk. De amikor felhívtuk, azt mondtam, „istenem” (sóhajt), és azonnal eszembe jutott, hogy milyen érzéseim voltak harminc évvel ezelőtt. Ez mindig is egy személyes kérdés volt.  
 
- De harminc év az mégiscsak harminc év… 
 
Horace Panter: Tudom, én is csalódott voltam. 
 
- Megbántátok valaha is, hogy harminc évvel ezelőtt széthullott a csapat, és mindenki a saját útján ment tovább? 
 
Horace Panter: Nem, azt hiszem, hogy ez abban a helyzetben szükségszerű volt.  
John Bradbury: Nem volt más lehetőség. A csoda pedig az, hogy most valószínűleg még jobban csináljuk, mint az első körben. 
 
Horace Panter: Szóval megérte az a harminc év szünet. 
 

Nagyítás

- Még mindig ugyanolyan érzés? 
 
Horace Panter: Lehet, hogy a koncert másnapján fáradtabb vagyok, mint korábban, de amikor fent vagy a színpadon, és mindenki belead mindent, az a legfantasztikusabb dolog a világon.
 
John Bradbury: Én tudod, mit vettem észre? Mivel nem iszunk és nem drogozunk, sokkal jobban urai vagyunk a koncerteknek, sokkal jobban tudjuk, hogy mi történik, és minek kell történnie, és ez iszonyúan felvillanyoz. 
 
- Most, hogy mindenki ennyire józan életű, nem volt zavarba ejtő, amikor a tavalyi V Fesztiválon Amy Winehouse egy szám erejéig felugrott hozzátok a színpadra? 
 
John Bradbury: Egyáltalán, nem! Szerintem briliáns volt. Amikor feljött a színpadra senki sem tudta, hogy mi fog történni, nem volt elpróbálva, mindenkit meglepetésként ért, de mégis az a teljesítmény, az az előadás, amit nyújtott, egyszerűen szuper volt. 
 
- Ami szerintem ebben még fantasztikus, hogy egyértelműen azt mutatja, hogy még a fiatalabb generáció számára is jelentőséggel bír a zenétek. 
 
Horace Panter: Számunkra is fantasztikus érzés. Különösen az idei fesztiválokon éreztük, hogy rengeteg fiatal jön el megnézni minket. 
 
- Most, hogy minden ilyen fantasztikusan működik, esetleg gondolkoztok azon, hogy új lemezzel

Nagyítás

is kijöttök? 
 
Horace Panter: Nem. 
 
John Bradbury: Beszélgetünk a jövőről, de nem szeretnénk egyelőre semmit elárulni. Még nem fejeztük be. Gondolkozunk dolgokon, de egyelőre nem szeretnénk beszélni róla. Nagyon tetszik, amit Elvis Costello nemrégiben nyilatkozott az új anyagáról: „ha hallani akarod az új anyagomat, gyere el és nézz meg élőben!” 
 
- Hamár az új és régi anyag kérdése szóba jött. Nem gondoljátok, hogy az olyan számok, mint a Ghost Town vagy a Too Much Too Young legalább annyira hiteles képet festenek a mai brit társadalom problémáiról, mint Thacher idejében? 
 
Horace Panter: Hihetetlen, hogy a társadalmi-politikai bűntettek ugyanúgy jelen vannak. Az igazságtalanság egyébként is időtlen. De röviden, tényleg hihetetlennek tartom, hogy harminc évvel később még mindig érvényesek ezek a számok. 
 
John Bradbury: Ugyancsak üzenetet hordoznak a fiatalok számára. Ez a 11. fesztiválunk ezen a nyáron. A fiatal generáció megkapja az üzenetet, és némelyik szám szinte himnuszukká válhat. 
Rengeteg fiatal csapatnak jelentettetek inspirációt is. 
 
Horace Panter: Én a mai napig megdöbbenek, amikor ez vagy az a csapat azt mondja, hogy a Specials mekkora hatással volt rá, és közben ezek az emberek még meg sem születtek, amikor mi először felvettük ezeket a számokat. 
 

Nagyítás

- Melyik volt az idei legjobb fesztiválélményetek? 
 
Horace Panter: Személy szerint nekem a Werchter fesztivál Belgiumban. Egy hatalmas sátorban léptünk fel, és a közönség csak üvöltött, csak üvöltött. Nagyon hangosan. Hangosabbak voltak, mint mi. Nekem még sosem volt ehhez hasonló élményem. 
 
John Bradbury: Egyetértek. Csak néztünk egymásra, néztünk Terryre, hogy szóljon már nekik, hogy hagyják abba. El kellett játszanunk még egy számot, hogy végre csöndben maradjanak. 
 
- Ha elvileg nem lesz új anyag, mit gondoltok, meddig folytatjátok a turnézást? 
 
John Bradbury: Szerintem 2012-ig tudjuk csinálni. 
 
Horace Panter: Akkor pedig jöhet az Olimpia!