Rákóczi Ferenc vezeti A 40 milliós játszmát
|
Sokáig úgy lehetett tudni, hogy Vágó István lesz a TV2 új vetélkedőjének a műsorvezetője, Vágót azonban kirúgták, így Rákóczi Ferenc vezeti majd a TV2 A 40 milliós játszma című műsorát. A vadonatúj game-show november 29-én, este 19 órakor startol.
Rákóczi Ferenc lesz a TV2 új, A 40 milliós játszma című produkciójának műsorvezetője. Rákóczi az Ezek megőrültek! című műsorban már bizonyított a TV2-n, és izgatottan néz az újabb kihívás elé.
 
- Fantasztikus lehetőség, egyben igen megtisztelő, hogy megbíztak ezzel a feladattal. Műsorvezetői pályafutásom egyik legizgalmas kihívása előtt állok – mondta Rákóczi Ferenc.  
 
- Az olyan modern kvízműsorok, amilyen A 40 milliós játszma is, sokkal inkább a szórakoztatásról szólnak, mint arról, hogy teszteljék a játékosok tudását. Empatikus, ugyanakkor dinamikus műsorvezetőt igényelnek. Azért választottuk Ferencet, mert felkészültsége és tehetsége alapján ő illett a legjobban ehhez a formátumhoz – mondta Kiss Péter programigazgató, aki ezzel egyben azt is megindokolta, hogy miért nem a két éve a csatornához szerződött és a vetélkedő műfajában hatalmas tapasztalattal rendelkező Vágó István kapta a feladatot. 
 
 
2010.11.19
|
Szeretnék jelentkezni a játékba hol lehet??
Orsi
|
2013-03-02 18:49:55
daca nu imi ziceti imi sugeti lalaul:)))
mickymouse
|
2011-04-14 15:11:20
hogy lehet jelentkezni a 40millios jatekban?legyszi egy valaszt:)
krisztian
|
2011-04-14 15:09:56
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 19., vasárnap

Ivó, Milán
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
P
17
18:05
Vasököl
amerikai akciófilm, 2011
18:10
Gémerek
amerikai családi vígjáték, 2011
18:10
A császárok klubja
amerikai filmdráma, 2002
18:10
Nora Roberts - Délidő
amerikai-kanadai filmdráma, 2009
18:15
A majmok bolygója: Lázadás
amerikai sci-fi, 2011
Az asagao (hajnalka) egy kúszónövény, amely augusztus táján virágzik különböző színekben. Virága hajnalban nyílik és még aznap elhervad, innen a japán neve: “reggeli arc". Mivel virágai ilyen rövid életűek, ezért e növény a mulandóság szimbóluma.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.