Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

„Önmagunkhoz képest egy hatalmasat léptünk előre” – Irie Rocktrio
|
Mindössze egy négyszámos EP-jük volt, amikor Juliette Lewis kiválasztotta őket budapesti koncertje előzenekarának, decemberben megjelent, Kickout című bemutatkozó albumukat pedig a Grammy-díjas Tom Weir Los Angeles-i hangmérnök, producer készítette.
Az Irie Maffia rockosabb vonalát képviselő, dob-basszus-gitár felállásban zenélő Irie Rocktrio basszusgitáros-énekesével, Havas Miklóssal beszélgettünk.  
 
– Gondoltátok volna, hogy másfél évvel azután, hogy megszületett az Irie Rocktrió (akkor még Irie Maffia Rocktrio) ötlete, egy Grammy-díjas amerikai hangmérnök keveri majd az első lemezeteket? 
 
– Egyáltalán nem. Amikor kitaláltuk ezt a zenekart, még azt sem tudtuk, hogy lesz-e egyáltalán belőle valami. Elkezdtünk számokat írni, lett egy demónk, majd egy lemezszerződésünk a CLS-sel. Tavasszal kijött az EP, de aztán nem nagyon volt időnk foglalkozni vele, mert a nyáron egy csomó fellépésünk volt a Maffiával. Aztán ősszel kezdtünk el újra stúdiózni.  
 
– Hogy jött a képbe Tom Weir, Grammy-díjas hangmérnök, producer akinek hosszú klienslistájának már első sorában olyan nevek szerepelnek, mint a No Doubt, a Blondie, Eric Clapton és Keith Richards? 
 
– A vakszerencse hozott össze minket vele. Az történt, hogy éppen Romániában voltunk a Maffiával a Félsziget fesztiválon, amikor megkaptuk a budapesti stúdiótól a horrorisztikus árajánlatot az utómunkákra. El voltunk keseredve, mert nem volt elég pénzünk, és mint tudjuk, rocklemezt nem lehet a konyhában csinálni, ahhoz komoly stúdió szükséges. Ültünk tanácstalanul a szállodai szobában, és akkor gondoltam egy merészet. Feldobtam, hogy írjunk a stúdiónak, ahol a Metallica legutolsó lemezét csinálták. Rákerestem az interneten, és küldtünk nekik egy e-mailt kíváncsiságból, hogy mennyi lenne a keverés. Véletlenül elírtam valamit, és a Metallica stúdiója, a Sound City Studios helyett Tom Weir stúdiójába ment az e-mail, amit Studio City Soundnak hívnak. Persze meg voltam róla győződve, hogy válaszra sem méltatnak majd, de érdekes módon mindkét helyről visszaírtak. Küldtek nekünk egy még sokkal durvább árajánlatot, sokszorosát az itthoninak. Válaszoltam nekik, hogy köszönjük szépen, de nincs ennyi pénzünk, magyarok vagyunk, kis ország, satöbbi, amire Tom Weir megkérdezte, hogy mennyink van. Elküldtük neki a soványka kis büdzsénket, amire azt az egymondatos választ kaptunk, hogy „oké, megcsináljuk a teljes utómunkát”. Mi meg csak néztünk, hogy akkor most mi van?  
 
– Utána mi történt? 
 
– Ez volt szeptember elején, és akkor még föl sem volt véve az összes szám. Bár a dalokat még februárban, élőben feljátszva rögzítettük a Pannonia Stúdióban Scheer Viktor vezetésével, az énekfelvételekkel csak szeptember vége felé készültünk el. Amikor kiküldtük a felvételeket, akkor még mindig azt gondoltuk, hogy nyilván megcsinálja majd valaki ott a stúdióban, de biztosan nem egy Grammy-díjas producer dolgozik majd rajta. Aztán kiderült, hogy de, személyesen ő fogja csinálni. Valószínűleg tetszett neki az anyag, mert nagyon komolyan vett minket. Nagyon jó érzés, amikor egy ilyen kaliberű ember, aki nap mint nap világsztárokkal dolgozik, elismerőleg nyilatkozik a zenédről. Többször is elmondta nekem a telefonban, hogy mennyire jók a számaink. 
 
– Elégedett vagy a Rocktrio 2010-es eredményeivel? 
 
– Azt gondolom, hogy bármi is az, amit az ember csinál, nagyon fontos, hogy önmagához képest próbálja meg értékelni a dolgot. Az, hogy megjelent az Irie Rocktrio bemutatkozó albuma, már önmagában siker, hiszen elértük, amit szerettünk volna: számokat írni, megcsinálni és előadni őket. Úgy érzem, hogy önmagunkhoz képest egy hatalmasat léptünk előre. Innentől kezdve azonban már a közönség dönt, mi pedig csak remélhetjük, hogy tetszik nekik, amit csinálunk. 
 
 
2011.02.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.