Veterán Brains-rajongóknak feltűnhetett, hogy a zenekar ismét átesett némi ráncfelvarráson, de ez, a zenekar történetét ismerve, kicsit sem meglepő. Az egykor garázsrockot játszó társaságot később megkérték, hogy újraélesszék…
Linkek
Kapcsolódó cikkek
…a CAFB nevű hazai punk-legendát (amely azóta is él, de már egészen más tagsággal). Majd jött a Dunakanyar Rasztabanditái című lemez, ami gyakorlatilag a mai napig kikövezte a Brains útját jellegzetes hangzásával és stílusötvözetével.
A név mára a lendületes bulizene szinonímája lett, a felállást pedig csak erősítette a 2010 elején bekövetkező új változás, amikor is két Másfél-taggal, Új Zolival és Lukács Leventével egészült ki a tagság. A drum and bass, dub és rock közös pontjait kereső zenekar idén jelenik meg ötödik lemezével, új dalokra tehát ugyanúgy számíthat aki a Szekszárdi Est Caféban megnézi őket, mint az előző két album nagy kaliberű dalaira.

Tavaszi Hárfa Napok 2013 Szeged, 2013. május 5. - június 2.
Pesterzsébeti Művészeti Napok 2013 Budapest, 2013. május 8. - június 8.
"Bye-bye celluloid!" – Formátumváltó fesztivál Budapest, 2013. május 9 - 26.
Egerszeg Fesztivál 2013 Zalaegerszeg, 2013. május 13 - 20.
Ajkai Napok 2013. Ajka, 2013. május 14 - 20.
Az asagao (hajnalka) egy kúszónövény, amely augusztus táján virágzik különböző színekben. Virága hajnalban nyílik és még aznap elhervad, innen a japán neve: “reggeli arc". Mivel virágai ilyen rövid életűek, ezért e növény a mulandóság szimbóluma.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek