- Hogy áll a harmadik lemez?
 
Minda Endre: Gyakorlatilag készen vannak a dalok, egy van, amit kicsit gyúrunk még, de az is elkészül májusra, amikor két hétig stúdiózunk. A lemez pedig ősszel jelenik meg.  
 
- Folytatódik az éjszakázós, partizós vonal ezen a lemezen is? 
 
M.E.: Folytatjuk ezt a vonalat is, de úgy érzem, most sikerült mélyebb, rafináltabb tartalmú dalokat szerezni. Ha röviden kéne összefoglalnom, a harmadik lemez gyakorlatilag azt járja körbe, amit én úgy szoktam megfogalmazni, hogy minden emberben van egy Dr. Jekyll és egy Mr. Hyde: a nappali, konform éned, amit a hétköznapokban mutatsz és a rejtett arcod, amit csak kevesen látnak. A két én folyamatosan küzd egymással, és nem mindig a jó kerül ki győztesként. Ilyen a Ragadozó című dal is, melyben az elképzelt karakter ott ragad egy örökké nyitva tartó éjszakai klubban. Hiába próbál kijutni, ha kilép az ajtón, ismét visszakerül a helyre, ahol örökké tart az éjszaka, és ahonnan senki nem megy haza – mintha csak a Homályzóna sorozat egyik epizódjába csöppennénk bele. Azt hiszi, valami gonosz erő munkálkodik, majd a történet végén ráébred, hogy az egészet valójában ő csinálja saját magának, pontosabban a benne élő ragadozó. A többi dalban is lesz ehhez hasonló horror, de úgy érzem fényt is sikerült csempészni a sötétebb hangulatok közé. Ilyen dal lesz az is, amit a magunk között egyelőre csak „az orgonás” néven emlegetünk, mert még nem adtam neki címet. Abban a dalban végre eljön a reggel.  
 
Pogár László: A harmadik lemeznél azt érzem, hogy ez nem már csak az a klasszikus bulizós lemez. Mindenképpen szélesíteni kívántuk a palettát, és hogy csak egy nagyon banális dolgot említsek, lesznek rajta lassabb számok és olyan hangszeres megoldások is, mint például, hogy az egyik dalnak több mint a fele tulajdonképpen csak szekvenszer és szinti. Vannak olyan dalok, amikben kimondottan nem az élőhangszerek jelenlétét erősítettük, hanem az elektronikát. 
 
- Hogyan készülnek nálatok a dalok? 
 
M.E.: Először mindig a zenei alap készül el, és ahhoz írjuk hozzá a szöveget. Talán egy-két példa volt rá, hogy azelőtt vittem a szöveget, hogy megszületett a dal. 
 

Nagyítás

- Az új lemezen magyar vagy angol nyelvű szerzemények lesznek többségben? 
 
M.E.: Most tudatosan próbáltam rámenni arra, hogy a magyar szövegek legyenek túlnyomórészt, így talán csak egy vagy két angol nyelvű szám lesz. Egyébként a korábbi lemezeknél sem egy elhatározás volt, hogy akkor most írjunk angol nyelvű számokat, hanem csak úgy jöttek.  
 
- A harmadik lemezetek beharangozó dala, a Darabokban már ki is jött. 
 
M.E.: Ez a dal számomra a birtoklási vágyról szól. Nekem picit mindig a Kraftwerk Das Modell című száma jut eszembe róla, mert abban is az van, hogy a figura megpillantja azt a modellt és megszállottan haza akarja vinni. A mi Darabokban című számunk főhőse, vagyis az a karakter, akit én elképzeltem, nem hazaviszi, hanem darabokra tépi vágyai tárgyát – mert csak úgy tudja biztosan, hogy az övé lesz, ha eltesz belőle egy darabot magának.  
 
- Akkor innen jött a héja a klipben? 
 
M.E.: A ragadozó madarak mindig is vonzottak, mert a legtöbb állathoz képest van bennük valami nagyon ősi vadság, ami megfogja az embert. Élőben már a hangjuk is hipnotizáló. A kliphez pedig úgy jött, hogy érdekes ötletnek tartottuk, hogy felvigyük a Corvintetőre, sőt az eredeti terv az volt, hogy egy koncertre visszük be, és hagyjuk röpködni, de aztán ezt elvetettük, mert rizikósabb lett volna. Féltettük a közönséget is, és főleg a szegény madarat.  
 
- Sándor Dani (Esclin Syndo, Isten Háta Mögött, Volkova Sister, hangmérnök, producer – a szerk.) is közreműködött a számban. Az egész lemez készítésébe is besegít? 
 
M.E.: Igen, nagyon jókat hallottunk róla, fölvettük együtt a Darabokbant, majd végül közösen kitaláltuk, hogy legyen a harmadik lemezünk producere, mert bejött, amit csinált a dallal. Emellett pedig a stúdiójukban vesszük majd fel az új anyagot. 
 
P.L.: Ennyiben egyébként más is lesz ennek a lemeznek a felvétele a korábbiakhoz képest, mert most először nem mi menedzseljük a saját zenénket, hanem van a történetben egy külső fül is.  
 
- Rólatok mindig azt mondják, hogy koncertzenekar vagytok. Ti mit gondoltok erről? 
 
M.E.: Igen, azt szokták mondani, hogy a mi zenénk igazán a koncerteken jön át, de a harmadik lemeznél pont ezt próbáljuk megvalósítani, hogy a lemez ne csak a számok lenyomata legyen, hanem belekerüljön az az energia is, ami élőben érezhető. 
 
P.L.: Technikailag ez már a Darabok című számnál is szempont volt, és például a dobot és a basszust egy szobában egyszerre játszották fel, és erre került fel a többi hangszer, kevés plusz sávot használva, pont azért, hogy az élő lendület megmaradjon. 
 

Nagyítás

- Tesztelitek az új számokat? 
 
P.L.: Most a tavaszi turné alatt minden egyes koncerten eljátszunk egy új számot, becsempészve a régiek közé, de mindenképpen lesznek olyanok, amiket csak lemezbemutatón hallanak majd először az emberek.  
 
- Például a Horror Deluxot is játsszátok már. 
 
M.E.: A Horror Delux talán az első lassú számunk, és akiknek megmutattuk azok közül sokakat emlékeztet a Chris Isaak Wicked Game-jére, de annál azért sötétebb hangulatú dal. A másik szám, amit már játszunk, az Out of Order inkább közelebb áll az eddigi Hangmás dalokhoz, és mint arra a címből is következtetni lehet, a kontrol elvesztéséről szól. 
 
- Melyik volt a legemlékezetesebb koncertetek? 
 
P.L.: Nekem elsőként a tavaly szilveszteri Szikra klubos koncert ugrik be. Ott pont mi köszöntöttük az éjfelet, és miközben mi a színpadon voltunk, felettünk megnyíltak a tetők, mert azon a helyen ezt meg tudják oldani. 
 
M.E.: Mivel én nem nagyon szoktam magamnál lenni koncertek közben, csak azt vettem észre, hogy megcsapott a hideg levegő, és közben valahonnan tűzijáték hangokat hallottam. Felnéztem, és akkor döbbentem rá, hogy most szabadtéren játsszunk és igazi tűzijáték van a fejünk felett. A másik emlékezetes élményünk Belgiumban volt, ahol tavaly játszottunk az egyik fesztiválon. Hatalmas tömeg gyűlt össze, majd pillanatokon belül tisztességes pogó alakult ki, az első sorban pedig transzvesztiták nyomták. Sőt, koncert közben dobáltak is minket chipses zacskókkal, meg sörkartonokkal, ami náluk ugyanúgy a szeretet és az elismerés jele volt, mint ’77-ben a londoni punkonknál a köpködés. Azt a koncertet nagyon élveztem. 
 
- Visszanézitek a koncerteket? 
 
M.E.: Néha meg szoktam nézni egy-egy számot a Youtube-on, de ha őszinte akarok lenni, nem nagyon szeretem visszanézni magamat. Körülbelül egy percet bírok, és utána inkább kikapcsolom, vagy ha valakivel vagyok, akkor inkább kimegyek a szobából. Általában soha nem vagyok elégedett magammal, ezért van.  
 
- Volt még valami vicces színpadi élményetek? 
 
M.E.: A legviccesebb az volt, amikor egyszer még régebben a Kultiplexben az egyik dal közben iszonyatos hányinger tört rám a mozgástól, és mivel a Kultiban a színpad mögötti kis lépcsőn lehetett felmenni a színpadra a backstage-ből, dal közben hátramentem oda, hánytam egyet, majd visszamentem a közönség elé befejezni a dalt. Az volt a szép benne, hogy ezt se a közönség, se a csapat nem vette észre, leszámítva a dobosunkat, aki hátul ült, és nézte, hogy mit csinálok, de szerencsére őt sem hatotta meg annyira, hogy abbahagyja a dalt.