Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Pokolgép-slágerrel hódítanak a svéd metalsztárok
|
A műfaj egyik jelentős nemzetközi képviselője, a svéd Hammerfall a Hol van a szó című Pokolgép-szomot dolgozta fel a napokban megjelenő új lemezén. A két zenekar Csillebércen is előadja a húsz éve íródott szerzeményt.
Hol van a szó – ez a címe az egyik legelső magyar heavy metal zenekar, a Pokolgép rockballadájának, mely 20 évvel megszületése után hamarosan az egész világon ismertté válhat. A műfaj egyik jelentős nemzetközi képviselője, a svéd Hammerfall ugyanis ezt a dalt dolgozta fel a napokban megjelenő új lemezén. A két zenekar közösen, magyarul és angolul is előadja majd az átiratot: az egyedülálló koncertre június 3-án kerül sor a Csillebérci Szabadidő Központban, a három napos Metalfest Open Air színpadán.

Kevés magyar dal volt képes áttörni a Kárpát-medence határait, hiszen a nyelvi korlátokat nehéz legyőzni. Néhány estben azonban ez mégis sikerül, sőt, arra is volt már példa, hogy egy hazai sláger valamilyen külföldi zenekar előadásában vált világhírűvé. Ez a megtiszteltetés azonban csak maroknyi dalt ért: ilyen például a több mint 100 nyelvre lefordított Szomorú Vasárnap, vagy a Scorpions által White Dove címen világslágerré tett Omega-klasszikus, a Gyöngyhajú lány. 2011-ben egy újabb magyar sláger előtt nyílhat meg az út a világhír felé, hiszen a modern heavy metal egyik úttörője, a svéd Hammerfall a Pokolgép zenekar Hol van a szó című jól ismert rockballadáját is feldolgozta az idén kiadásra kerülő új albumán.

Dinamikus, dallamos fémzenéjével a Hammerfall a műfaj egyik legnépszerűbb kortárs zenekara, mely majd’ 20 éves fennállása alatt az egész világon nagy népszerűségre tett szert. Infected című új lemezén a magyar dal átirata Send me a Sign címen kapott helyet.


„A Pokolgép egy fantasztikus heavy metal zenekar, és a Hol van a szó című daluk pedig pont egy olyan érzelmes és dallamos tétel, amilyet mindig is szerettünk volna egy Hammerfall lemezen tudni” – mondta el a Hammerfallt vezető Oscar Dronjak a feldolgozás kapcsán.

A Pokolgép valóban úttörő szerepet játszik a hazai zenetörténetben: a ’80-as évek eleje óta működő csapat nevéhez köthető az első igazi magyar heavy metal album, az 1986-os Totális metal, amelynek szinte minden dala igazi klasszikussá vált: a Jel vagy a Mindhalálig Rock and Roll szövegét máig kívülről fújja minden rocker. A Hol van a szó a zenekar 1991-es albumán jelent meg, de a többivel ellentétben ez egy szelídebb hangvételű dal, melyet sokan a legszebb magyar rockballadának  tartanak.

A Pokolgép hírnevét az is jól szemlélteti, hogy a határainkon túl is mint meghatározó magyar metal bandát tartják nyilván – a Hammerfall tagjai például akkora rajongók, hogy az évek során a csapat teljes diszkográfiáját begyűjtötték. Így talán az sem meglepő, hogy a Pokolgép-sláger most elkészült átdolgozását – mely az egyik hazai országos rádióadón lesz először hallható - a két zenekar közösen is előadja, méghozzá június 3-án a csillebérci Metalfest keretében. A Hammerfall énekes Joacim Cans így fogalmazott a közös fellépés kapcsán:
"Biztos vagyok benne, hogy ez a koncert fantasztikus hangulatú lesz – elvégre ritkán játszhat az ember egy színpadon olyanokkal, akiknek a dalait már 15-20 éve hallgatja. Életre szóló élmény!"

 
2011.05.18
|
1 komment|Szólj hozzá!
Ott voltunk Csillebércen a közös koncerten.Meghatározó élmény volt hallani a két bandát együtt!Én is velük énekeltem ,szerencsére ez nem rontott semmit az összhangon! :D
Renci
|
2011-11-03 17:44:00
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.