Az előző heti TV2-es javuláshoz képest a múlt héten megint egy kicsit visszaesett a csatorna átlagos nézettsége főműsoridőben, a fiatalok körében mérve. Az RTL Klub pedig javítani tudott az előző héthez képest; ezeket a változásokat azonban inkább a hétvége eredményei generálták.
Szombaton volt ugyanis a Csillag születik c. tehetségkutató utolsó adása, mely mind a fiatalok, mind a teljes lakosság körében a legnézettebb műsor lett a múlt héten; az előbbi korcsoportban 47,5 százalékos lett az adás közönségaránya, míg az utóbbiban kerek 50 százalék. Vasárnap pedig a Karib-tenger kalózai című film nyerte meg a közönséget, ami az RTL Klub vasárnapi fölényéért volt a „felelős”. A kalóz-sztori a teljes lakosság körében a harmadik helyet szerezte meg a nézettségi listán 30,8 százalékos közönségaránnyal, míg a fiatalok körében a második lett 40 százalékos közönségaránnyal. A csatorna főműsoridős közönségaránya szombaton 42,5 százalékos volt, míg a TV2-é ezen a napon 12,5 százalék. Vasárnap az RTL Klub 36,9 százalékon végzett, míg a TV2 csupán 18 százalékot tudott produkálni, természetesen ezek az eredmények a fiatalok körében értendők.
Ha a múlt hét hétköznapjait nézzük, egyből közelebb kerül a két csatorna egymáshoz, már ami a közönségarányokat illeti; az RTL Klub hétköznapi eredménye 27,08 százalék volt, míg a TV2-é 21,84 százalék. A TV2 tehát továbbra is tartja magát a délutáni idősávban a dupla epizódokkal jelentkező Seherezádéval az RTL Klubon futó Ezel ellenében, és ezt az előnyt egyértelműen megtartja a szappanoperák után, fél 7-kor jelentkező hírműsornál is; a Tények sokkal inkább kelendő az RTL Klub Híradójánál, sőt, a TV2 bulvárműsora, az Aktív első fele is megtartja a nézők többségét, azonban a második felénél a többség már az RTL-re kapcsol, ahol a Mentalista című sorozatot nyomják a hírek után. Tehát a krimisorozat második fele már nézettebb az Aktív második felénél, és a Mentalista után jelentkező Fókusz is vonzza a nézőket. A fiatalok körében azonban volt két olyan nap (hétfő és péntek), amikor a TV2 szappanoperája, a Jóban rosszban több nézőt nyert meg magának, mint az RTL Klubon vele egy időben futó Fókusz. A pénteki epizód olyannyira jól sikerült, hogy a teljes lakosság körében a nézettségi lista második helyén végzett 29 százalékos közönségaránnyal. Ugyanez az epizód a fiatalok körében a tizenötödik helyet tudta megszerezni, közönségaránya 26 százalék lett. Ebben a korcsoportban ez a műsor lett a múlt hét legnézettebbje a TV2 műsorai közül.
És most maradjunk a fiataloknál; az első két helyen a már említett RTL-es műsorok kapnak helyet, és egészen a tizennegyedik helyig csupa RTL Klubos műsorral találkozhatunk; négy Barátok közt-epizód, RTL-Hírek, Dr. Csont, Esti Showder és a Vészhelyzet dupla záróepizódja is a lista elő felében tanyázik. A TV2 legnézettebb műsorai a múlt héten a Jóban rosszban epizódjai, a pénteken sugárzott Irigy Hónaljmirigy Show és az NCIS voltak.
A teljes lakosság körében a már említett első három helyezett után (CSISZ: 2 095 208 néző, Jóban rosszban: 1 380 827 néző, A Karib-tenger kalózai: 1 372 047 néző) a nyolcadik helyig ismét RTL-es műsorok kaptak helyet; három Barátok közt-epizód és két RTL-Hírek. Kilenctől a tizenkettedik helyig a TV2 bérelte ki a listát három Jóban rosszban-epizóddal és egy Tényekkel. A lista egyébként hétről hétre egyre kiegyenlítettebb, vagyis a teljes lakosság körében körülbelül ugyanolyan arányban vannak RTL Klubos, mint TV2-es műsorok a listán, és a helyezéseket tekintve is ugyanez elmondható.
Azt még fontos megjegyezni, hogy elképesztő különbség van az első és a második helyezett műsor nézőszáma között, vagyis a Csillag születik-döntő kivételével még a legnézettebb műsorok is jóval elmaradnak a kétmilliós határtól, sőt. Inkább közelebb vannak egymillióhoz, mint a kettőhöz. Ez is már az uborkaszezon elejét jelzi, és a csatornák saját gyártású műsorainak fokozatos nyári szünetre menetele a nagy szezon végét jelenti.

2 komment|Szólj hozzá!
Hát igen :D
mondjuk nyerje meg a TV2 az összes anpot, és ez rtl pedig szünjön meg

andris
|
2011-06-10 19:17:41
cikkíro: ez nem hír... írjál valami botrányt, amit még nem tudunk, valami újdonságot, ami nem minden héten ugyan az, és ami érdekli-is az embert :P
kathaka
|
2011-06-08 22:35:46
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek