Az előző heti TV2-es felpörgés a múlt héten nagyjából le is csengett, és az RTL Klub ismét megerősítette vezető szerepét a nézettségi harcban. A TV2 pedig iszonyú nagyot zuhant, ebben természetesen vastagon benne van a Jóban rosszban,...
...illetve a mi esetünkben a Jóban rosszban hiánya, mivel a TV2 szappanoperája már a múlt hét előtti héten elbúcsúzott a nézőktől, de még utoljára jól felturbózta a csatorna nézettségét.
Ez a hiány érzékelhető most a TV2 eredményeiben, melyet múlt héten produkált; a fiatalok körében, főműsoridőben mért közönségarány heti átlaga 18,9 százalék lett, míg az előző héten még 23,3 százalék volt. Az RTL Klub a múlt héten 29,2 százalékig tornázta fel magát, míg az azt megelőző héten még csak 24,8 százalékot teljesített.
Így tehát az RTL Klub helyzeti előnybe is került, mivel a Barátok közt még mindig „üzemel”, és csak ezen a héten megy majd el a jól megérdemelt nyári szabadságra. Ez az előny jól látható a nézettségi listán is, ahol a fiatalok körében egészen a huszonegyedik helyig csupa RTL Klubos műsorok szerepelnek a listán. Az első helyet azonban nem egy Barátok közt-epizód szerezte meg, hanem az RTL Klub egyik amerikai sikersorozata, a Dr. Csont, amely 643 375 nézőt szedett össze magának, ezáltal 35,5 százalékos közönségarányt ért el. A második és a harmadik helyen azonban már a csatorna szappanoperája áll 639 697 illetve 639 614 nézővel, a közönségarányok 36,6 és 39,1 százalékok lettek. Negyedik helyre ért be az RTL Klub másik közkedvelt sorozata, a Castle, ami 584 576 nézőt és 32,5 százalékos közönségarányt hozott a csatornának. A vasárnap esti filmek csatáját is az RTL Klub nyerte a Superman visszatérrel, ami 528 444 nézőt és 32,4 százalékot produkált. A vele azonos időben a TV2-n sugárzott Dick és Jane trükkjei csak a huszonkettedik helyre ért be, de a hét legnézettebb TV2-es műsora címet azért elnyerte. 390 661-en voltak rá kíváncsiak, ez pedig 24 százalékos közönségarányt eredményezett.
Az első húsz helyen egyébként szinte az összes RTL Klubos sorozat megtalálható, és a Forma 1 Futam – Angol Nagydíj is elöl végzett, a nyolcadik helyen, annak ellenére, hogy vasárnap a délutáni idősávban közvetítette a csatorna. 521 603 nézőt és 46,3 százalékos közönségarányt hozott.
A TV2 a múlt héten szinte csak a hírműsorokban jeleskedett; szombat kivételével minden nap a Tények volt a nézettebb az RTL Klub Híradójával szemben. Ráadásul a Seherezádé sem teljesít már olyan jól, mint az előző egy-két hónapban, volt olyan nap, amikor meg tudta verni az RTL Klubon sugárzott Ezel is. Talán hiba volt a duplaepizódot megbontani, és a Második élet című szappanoperát az első rész helyére tenni.
A teljes lakosság körében azonban még nem ennyire rossz a helyzet a TV2 szempontjából; itt még tartják magukat a délutáni sorozatok, így a Tényeket és az Aktívot is húzzák magukkal. Az RTL Klub próbálgatja a nézőket, a Híradó után eddig a Mentalista volt műsoron, azonban a hét közepén váltottak, és már a Cobra 11 című akciósorozat boldogítja a nézőket. Szinte alig van különbség a két sorozat nézettsége között, vagyis az eredményeket tekintve azt is gondolhatnánk, hogy csak a megszokás számít a távirányító használata során ebben az idősávban.
A TV2 a Jóban rosszban helyett szintén bűnügyi sorozattal próbálkozik; a Gyilkos számok azonban még nem teljesít jól, talán, ha bejáratódik, változni fog a helyzet. A TV2 másik próbálkozása az úgynevezett szórakoztató műsor, a Hőhullám adásba küldése, ami mind a teljes lakosság, mind a fiatalok körében 20 százalék alatti közönségarányokat produkál. Persze ekkor az RTL Klubon már a Barátok közt megy, tehát a Hőhullám gyatra eredménye nem meglepő. De maradjunk a teljes lakosság körében összeálló nézettségi listánál; az első öt helyen a Barátok közt öt epizódja áll, mert szappanopera nélkül nem élet az élet. Hatodik és hetedik helyen egy-egy Tények-adás áll, ami azt jelenti, hogy ebben a korcsoportban fölényes győzelmet arat a TV2 hírműsora. Ezután a Castle és a Dr. Csont következik, és tízedik lett a hét legnézettebb Fókusz-adása.
A héten befejeződik a Barátok közt-szezon, és ezzel beáll a teljes csend és nyugalom a csatornákon, valószínűleg mind a TV2, mind az RTL Klub feltölti az adásidejét sorozatokkal, és a színfalak mögött gőzerővel készülnek az őszi csatára.

1 komment|Szólj hozzá!
Már nagyon várom az X-Faktort! :D A tv2 részéről pedig felesleges próbálkozás a megasztár, mivel abból már volt 5 is, akkor minek 6? Amúgy ha jól megnézte valaki a megsztár új logóját annak azt üzenem: csak a T betű nehogy leessen adás közben! ;D
Márk
|
2011-07-15 15:05:11
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek