Wylde – aki az interjú kedvéért a soundchecket végző technikusokat is elzavarta - élőben sem cáfolt rá egyszerű, ám végtelenül közvetlen mivoltára. 
 
- Legutóbb 2005-ben lett volna egy budapesti fellépésetek, ám erre végül nem került sor. Emlékszel rá, miért kényszerültetek lemondani a koncertet? 
 
- Nos, haver. Akkoriban varázsoltak nővé egy spéci klinikán, és a friss hegek miatt megtiltották, hogy színpadra álljak. Aztán jöttek a hormoninjekciók, satöbbi. A lényeg, hogy most már kiválóan érzem magam a bőrömben. 
 
- Így már teljesen érthető a dolog. De ezt leszámítva is jól érzed magad? Mintha az utóbbi időben komoly egészségügyi problémákkal küzdöttél volna. 
 
- Köszi, teljesen jól vagyok, igaz életem végéig gyógyszereket kell szednem. Jó pár hónapja véralvadási rendellenességet diagnosztizáltak nálam, amivel nem szabad viccelni. Eleinte azt hittem, a piálás okozza, de a doki felvilágosított, hogy voltaképpen anno a sör mentette meg az életemet. Mindenesetre a gyógyszerek mellett már szigorúan tilos az ivás, úgyhogy soha többé nem nyúlhatok a pohár után. 
 
- Ez egy kisebb fajta katasztrófa számodra, nem? 
 
- Ahogy mondod. De ha az alkohol és az élet között kell választanom, inkább az utóbbit választom. Tudod, túl sok megvalósítatlan ötletem van még ahhoz, hogy méretet vegyek egy koporsóhoz. (nevet) 
 
- Ha már az ötleteknél tartunk, az Overlord című dalotok zseniális klipje kinek az agyából pattant ki? 
 
- Az enyémből. Rettenetesen untam már azokat a videókat, ahol csak doboló, gitározó, headbangelő zenészeket látni. Mindemellett nem vagyok az a fickó, aki halálosan komolyan veszi magát. Gondoltam, miért ne csinálnánk egy olyan klipet, ami elüt a hagyományos metál videóktól? Így aztán leforgattuk minden idők legrosszabb kungfu filmjét (nevet). Imádom az old school kungfu mozikat, és a hetvenes évek hangulatát. Így a diszkójelenetek máris adták magukat, akárcsak a sárga kezeslábas. Bár ez a cucc a Kill Billben vált híressé, eredetileg Bruce Lee viselte a Game of Death (azaz Haláljáték – a szerk.) című filmben.  
 

Nagyítás

- Hogyan emlékszel vissza az első találkozásodra Ozzyval? 
 
- Minek is tagadjam, a meghallgatás napján majd’ összeszartam magam. A fickó, akit kölyökkoromban istenként tiszteltem, ott állt előttem, és arra kért, hogy gitározzak neki. Mindemellett a legkevésbé sem éreztette velem, hogy ő valamiféle felsőbbrendű lény lenne. Mikor látta, hogy izgulok, mondta, ne foglalkozzak semmivel, csak játsszak tiszta szívből. Így is tettem, ezt követően már csak arra emlékszem, hogy közölte: fel vagyok véve. 
 
- A Scream 1989 óta az első Ozzy-album, amin nem a te játékod hallható. Mi a véleményed a lemezről? 
 
- Gus G.-t (Ozzy Osbourne zenekarának új gitárosa – a szerk.) ugyan személyesen nem ismerem, de a zenekar többi tagjával egytől egyig megmaradt a testvéri viszony, így borzasztóan kíváncsi voltam az új cuccra. Meg kell mondanom, a srácok nagyszerű munkát végeztek. Egy korszerű hangzású album gigászi dalokkal, mindennemű önismétlés nélkül. 
 
- Te is falra másztál anno az Osbournestól? 
 
- Francokat! Szétröhögtem az agyamat rajta. Nem különösebben lelkesedem a valóságshow-k iránt, de az Osbournest nem tudtam nem szeretni. Ha Ozzy annak idején nem a zenész pályát választja, humoristaként nagy jövő állt volna előtte. Mellesleg semmi színészkedés nem volt a műsorban, Ozzyék háza mindig olyan, mint egy kibaszott háborús övezet.  
 
- Régivágású metál arcként mennyire követed figyelemmel a fiatalabb csapatok működését? 
 
- Mivel elég sokat producerkedem mostanság, viszonylag képben vagyok a fiatalabb generációval kapcsolatban is. Nagyon bírom például a Avenged Sevenfoldot, a Triviumot, a Five Finger Death Punch-ot… Egytől egyig kiváló csapatok. Vagy ott van a Dragonforce. Bár a zenei világuk viszonylag távol áll tőlem, de amit azok a srácok a gitáron művelnek, ép elmével fel nem fogható. Én azonban elsősorban azokért a bandákét lelkesedem, amelyeken felnőttem, örökre megmaradok Led Zeppelin, Black Sabbath és Rolling Stones-rajongónak. 
 
- Ha megemlítem az alábbi neveket, mi jut eszedbe róluk? Kezdjük pl. Axl Rose-zal! 
 
- Legendás frontember. Nála talán csak Jim Morrison, Freddy Mercury és Robert Plant volt karizmatikusabb énekes. Mindemellett igazi haverom, így van szerencsém emberi oldaláról is ismerni. Tény, hogy nem egyszerű arc, de ha közel enged magához, biztos lehetsz benne, hogy tűzbe teszi a kezét érted. 
 

Nagyítás

- Phil Anselmo? 
 
- Szintén jó barátom, és a heavy metal történetének egyik legmeghatározóbb énekese. A mai napig tucatjával bukkannak fel fiatal frontemberek, akik úgy próbálnak üvölteni, ahogy anno Phil tette a Vulgar Display Of Poweren (a Pantera 1992-es nagylemeze). 
 
- Billy Corgan? 
 
- Már vártam! (nevet) Annak idején az interjúkban nem kíméltem őt, de inkább csak a médiára voltam dühös, mint sem a Smashing Pumpkinsra. Tudod, bosszantott, hogy csak az alternatív színtérrel foglalkoztak, a metált pedig teljesen figyelmen kívül hagyták. Azt kell mondanom, Billy egy átkozottul jó dalszerző, akinek megvan a maga egyéni stílusa. 
 
- Rob Trullio? 
 
- Ő a Black Label testvéri kör tiszteletbeli tagja, a világ legkirályabb arca! Elképesztően jó zenész, megérdemelten lett a Metallica tagja. Mellesleg az elsők között tudtam meg a dolgot, és szívből örültem neki. Az utolsó Metallica-lemez pedig egyenesen gyilkos, örülök, hogy Jamesék visszatértek gyökereikhez.