- A könyv címe KUSS! De mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy te itt kussolnál benne.
 
- Ez a keményfedeles izé egy háromszázötvenezer karakteres összefoglalója egy fejlődéstörténetnek, aminek a hőse a sztorija elején és végén is utálja a feszültséget, de ahogy az idő előrehalad, megtanulja használni, és riporterként professzionális indulatlevezetésből él. Már ki bírja ejteni a korábban szalonképtelen és kimondhatatlan szót – kuss! –, amit lelkiismeret-furdalás nélkül nyom vadidegenek és ismerősök képébe. Ezt elsajátítani nem volt könnyű egy nyuszinak, aki voltam. Az alcím, a „nemzeti (…) nyalóka” története pedig egy külön történet. Köszönet jár érte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, akitől a szóösszetétel származik. 
 
- Ez a harmadik könyved, de nem tűnik trilógiának, irányváltásokkal haladsz előre az időben és a megcélzott szépirodalomtól is távolodsz. 
 
- A műfaj: szómementó. Eleinte Radnóti Sándor ápolta. Erre büszke vagyok. Tény, nem trilógia, és a szépirodalom sem volt cél. A rádióműsorom járt a fejemben, ahol egy árbockosárból jelentő matróz vagyok már egy évtizede. Ő kapott társakat. Hogy a sziámi ikrek megtanultak-e írni, döntse el az olvasó! Én megtettem a tőlem telhető maximumot: megpróbáltam láttatni a tengert. 
 

Nagyítás

- Mennyire érzed át, hogy miközben ez a könyv másoknak akar szólni, azért önterápia – szóval sokszor inkább magadnak és nem kifelé szól? 
 
- Mondod te. Bár lenne ez a könyv maga műfajában hasonlóan hatásos, mint a Keljfeljancsi, ami a negyvenes férfiak és az ötvenes nők csoportterápiája. Félreértés ne essék, nem akarok Csernus Imre vagy Müller Péter lenni. Egy Truman Capote-ba oltott Fiala Jánossal maximálisan kiegyeznék. A kentaur lét nekem régóta ismerős. 
 
- De lehet, hogy éppen ez a nyers kendőzetlenség az érdeme: tényleg beavat valami személyesbe… 
 
- Van fizetett lélekbúvárom. Nem önelemzek.