Junior Prima Díj 2011
|
Grisnik Petra és Tóth Orsolya színésznő, Pazár Krisztina címzetes magántáncos, Cziegler Balázs díszlettervező, Göttinger Pál rendező, Józan László, Kovács Lehel, Ötvös András, Pál András és Polgár Csaba színészek – ők az idei Junior Prima Díj díjazottai, a színház, a tánc- és filmművészet 30 év alatti képviselőinek legjelesebb tagjai.
A Prima Primissima Díj „ifjúsági” verzióját már ötödik éve ítéli oda egy olyan jeles művészekből és szakemberekből álló zsűri, mint Eszenyi Enikő, Bálint András, Szabó István vagy Molnár Piroska, hogy csak pár nevet említsünk – és az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 17-én megrendezett átadó ünnepségen a lelkes közönség reakciója alapján a tisztelt zsűri aligha tévedett. A civil szféra és a gazdasági élet szereplői által indított kezdeményezés a jövő tehetségeit hivatott bátorítani – jelszava A tehetség jövőt formál –, és ha eddig nem követtük a díjazottak pályafutását, mostantól mindenképpen érdemes. És ha mi kiemelhetünk egyetlen kedvencet a sok fiatal tehetség közül, az mindenképpen Tóth Orsi lenne, akit nem csak színpadon vagy hazai filmekben, de francia, német és osztrák, sőt, iráni produkciókban is láthattunk az elmúlt években. 
 
2011.11.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.