Az elektronikus zenét játszó Underworld duó lesz a zenei vezetője a 2012-es londoni olimpia nyitóceremóniájának - jelentették be a szervezők.
A duó tagjai, Rick Smith és Karl Hyde Danny Boyle művészeti vezetővel dolgoznak együtt a 2012. július 27-én esedékes háromórás megnyitó ünnepség előkészületein. Az Underworld és Boyle együttműködése nem újkeletű: a művészek közösen dolgoztak a Trainspotting című kultfilmben, valamint a közelmúltban bemutatott, Frankenstein című, a londoni nemzeti színházban futó előadáson.
A filmrendező Boyle szerint az Underworld közreműködésével "helyére került a kirakós utolsó darabja".
Az együttes tagjai a BBC-nek elmondták, hogy nagy megtiszteltetésnek érzik a nyitóceremónia rendezésének munkáját, hiszen "ez olyasvalami, amire nemigen lesz még egyszer esély".
Az olimpia rendezői legalább tízezer művészt hallgattak meg a nyitó- és a záróünnepség szereplőinek kiválasztására. A hét elején a brit kormány bejelentette, hogy az olimpiai és paralimpiai játékok megrendezéséhez 80 millió fonttal járul hozzá, azaz megduplázza az eddigi költségvetést.
(MTI)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek